BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Most gyengülésből első a forint

Egyre inkább elszakadni látszik a forint árfolyammozgása régiós társaitól. A magyar deviza gyengülése tegnap felülmúlta a sorstársnak tekinthető zloty leértékelődését, a forint 0,71, míg ez utóbbi 0,30 százalékot veszített értékéből tegnap az euróval szemben.

A korábban meglehetősen stabil magyar nemzeti valuta február végén kezdődött gyengélkedése óta csak átmenetileg tudott 260 forint alá erősödni az euróval szemben. A tegnapi kereskedési nap jelentős részét 264 felett töltötte a kurzus, délután fél négykor 264,1 forintot ért egy euró. A választásokig a hazai fizetőeszköz erőteljes ingadozására számít Trippon Mariann, a CIB Bank szakértője, a forint jegyzése várhatóan 259 és 270 közötti sávban szóródhat majd a közeljövőben. A régióban Magyarországnak vannak a leggyengébb fundamentumai, a rossz fiskális helyzet következtében a forint a rossz hírekre

reagál erősebben. Ennek tudható be, hogy a forint árfolyama tegnap jelentősen elszakadt a régiótól, és a gyengülés nagyobb mértékű volt, mint amit a szomszédos fejlődő piacokon tapasztalhattunk. A választásokig nem lehet megjósolni, hol stabilizálódik az árfolyam – tette hozzá.

A régiós devizák rossz szereplését a globális faktorok és az egyes országok egyedi problémái egyszerre váltották ki. Csökkent a globális kockázatvállalási hajlandóság, és a fejlett piacok monetáris restrikciója miatt mérséklődött a kamatkülönbözet a fejlődő és a fejlett piacok között. A térség országaira jellemző rossz fiskális helyzet is gyengíti az árfolyamokat, úgy tűnik, az olcsó pénz egyre inkább eltűnni látszik a fejlődő piacokon – véli Trippon Mariann.

A zlotyt ugyanakkor belpolitikai zűrzavar is gyengítette, ennek ellenére sokkal bizonytalanabbnak tartja a magyar fizetőeszközt, éppen ezért a forint további gyengülésére számít – a Reuters tudósítása szerint – a Calyon egyik elemzője is.

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa hétfői ülésén változatlan, hatszázalékos szinten hagyta a hazai alapkamatot. Bár a döntés megfelelt a várakozásoknak, az azt követő sajtótájékoztatón Járai Zsigmond elmondta, a monetáris tanács egyik tagja sem javasolt kamatemelést, továbbá a jegybank addig nem reagál a nagyobb árfolyammozgásokra, amíg az nem veszélyezteti az árstabilitást. Kicsivel agresszívebb is lehetett volna az MNB – mondta Barcza György, az ING elemzője, úgy tűnik, a jegybank nem aggódik, így a tegnapi döntésnél a forintpiac nem kapott megfelelő támaszt. Az elmúlt napokban a zlotyval együtt mozgott a forint árfolyama, és ez valószínűleg a közeljövőben sem változik, bár előfordulhatnak kisebb nagyobb elszakadások. Kevés az esély arra, hogy a választásokig 260 forint alá erősödik a forint az euróval szemben.

A régiós devizák kivétel nélkül gyengültek tegnap, a zlotyt fél négy tájt 3,89-on jegyezték az euróval szemben, ez 0,3 százalékos árfolyamgyengülésnek felel meg a 24 órával korábbi kurzushoz viszonyítva. A szlovák fizetőeszköz árfolyama 37,487 korona volt tegnap délután, 0,28 százalékkal magasabb az előző naphoz képest, a cseh koronával 28,617-en kereskedtek kedden fél négy felé.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.