Változtatnak az eddigi monetáris politikán - ugrott a Nikkei
Erősödtek ma délelőtt az európai indexek azt követően, hogy az ázsiai mutatók igen komoly növekedéssel zárták a napot, miután úgy tűnik, Japánban változtatnak az eddigi monetáris politikán. A Nikkei 2,6%-kal zárt magasabban. Az európai részvények közül a Carrefour - a világ második legnagyobb kiskereskedelmi lánca - 2,5%-kal erősödött, miután nettó nyeresége ugyan 15,6%-kal süllyedt, azonban arról is beszámolt a cég, hogy ismét nyereségessé válik majd ebben az évben, s 2008-ra tíz százalékkal növekszik üzleti eredménye. Az Alstom eközben 1,6%-kal 68,10 euróra mozdult, a francia kormány cáfolta ugyanis, hogy eladná részesedését a társaságból. Árfolyama tegnap még 3,4%-kal esett. A Suez ugyanakkor 25%-os osztaléknövekedést jelentett be, illetve a vártnál jobb éves nyereségnövekedésről számolt be, mégis másfél százalékkal csúszott lefelé az árfolyam. Az indexek közül a londoni FTSE100 0,6%-kal erősödött 5850 pontra, a párizsi CAC40 0,6%-kal 4999 pontra, míg a frankfurti DAX 0,9%-kal 5723 pontra. A régiós mutatók közül a varsói WIG20 0,05%-kal korrigált felfelé 2771 pontra, a prágai PX50 1,3%-kal 1526 pontra, a moszkvai RTS viszont a tegnapi szünet után 2,7%-kal hanyatlott tovább 1358 pontra. (Tőzsdefórum)


