BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatéves csúcson zárt a Dow Jones

Hat éve nem látott szinten fejezte be a csütörtöki napot a Dow Jones a rendkívül kedvező negyedéves gyorsjelentések hatására, többek között a General Motors jóvoltából. Eközben a Nasdaq lefelé csúszott, miután az eBay csalódást keltő eredmény-előrejelzéssel állt elő. A Dow egyébként nem járt messze történelmi csúcsától sem, a 11.750,28 pontos szinttől, melyet még 2000. január 14-én ért el. A Nasdaq és a Standard & Poor''s ötéves csúcsot érintett napközben. A zárás után a Google árfolyama hét százalékkal száguldott 443,96 dollárra az Inet elektronikus kereskedési rendszerében, mivel negyedéves bevétele és nyeresége szépen gyarapodott a növekvő piaci részesedésének köszönhetően. A rendes kereskedés során a General Motors növekedése hajtott a Dowt, ugyanis az autógyártó a várakozásoknál kisebb veszteségről számolt be. Árfolyama 10,1%-kal robbant ki 22,64 dollárra. A Nasdaqot viszont az eBay rántotta le: 8,9%-kal zuhant 36,77 dollárra, mivel igen konzervatív előrejelzése adott. A Dow Jones így 64,12 ponttal, azaz 0,57%-kal emelkedett 11.342,89 pontra, a Standard & Poor''s 500 1,53 ponttal, tehát 0,12%-kal 1.311,46 pontra, viszont a Nasdaq 8,33 ponttal, vagyis 0,35%-kal 2.362,55 pontra süllyedt. (Tőzsdefórum)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.