Keveset vásárol a múzeum
A nagy közgyűjtemények műtárgyvásárlásra fordítható alapkerete nem vagy csak kis mértékben haladja meg a tízmillió forintot. Bár az intézmények általában figyelemmel kísérik a műkincspiacot, mozgásterük mégis szűkös. A magyar törvényi szabályozás miatt a birtokukban lévő tárgyakat nem értékesíthetik, ez lehetetlenné teszi források felszabadítását egy újabb beszerzéshez vagy akár csak a sok esetben katasztrofális pénzügyi helyzet kiegyensúlyozásához.
A védett műalkotások adásvételekor az állami múzeumoknak elővásárlási joguk van. Ez azt jelenti, hogy ha egy védett művet aukción értékesítenek, az érdekelt állami gyűjtemény a leütési ár fejében előnyt élvez a magánvásárlóval szemben. A Magyar Nemzeti Galéria (MNG) azonban ritkán élhet ezzel a lehetőséggel, mivel a kapós tárgyak esetében nem tud lépést tartani a licittel – tudtuk meg Jávor Annától, az MNG gyűjteményi igazgatójától. Az MNG-nek évente tízmillió forint körüli saját keret áll rendelkezésére műtárgyvásárlásra, ezt pályázati és szponzori forrásokkal igyekszik kiegészíteni. Az MNG beszerzési stratégiáját – az anyagi kereteken kívül – az egyes gyűjteményi osztályok preferenciái határozzák meg.
Ha nem aukción történik az adásvétel, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal közvetítésével lehet védett alkotásokhoz jutni, de ebben az esetben is legfeljebb néhány millió forint értékű művek jöhetnek szóba. Vannak ugyanakkor kedvező példák is: tavaly egy 17. századi rajz került az MNG tulajdonába egy árverésen. A rajzot Jan Thomas németalföldi mester készítette egy a lékai (ma: Lockenhaus, Ausztria) plébániatemplomban látható Szent Sebestyént ábrázoló olajfestményhez. Az alacsony, félmillió forint alatti vételár elsősorban annak az érdektelenségnek köszönhető, amely a szakmai körökben egyébként nagyra értékelt barokk és annál régebbi alkotásokat a magyar piacon gyakran övezi.
A Nemzeti Galéria – lehetőségeihez mérten – külön figyelmet szentel a beszerzéskor az élő magyar művészek támogatásának, elsősorban műtermekből való vásárlásokkal. A nem kortárs 19–20. századi alkotások terén viszont szűkek a lehetőségek. Itt leginkább hagyatékok merülnek fel forrásként. Így kerültek az MNG birtokába Ferenczy Bénitől, Orlai Petrics Somától származó, valamint biedermeier festmények.
A Szépművészeti Múzeum esetében a fix éves beszerzői keret szintén néhány millió forintot tesz csak ki. A nagyobb volumenű akvizíciókhoz szükséges forrásokat itt is célirányosan próbálják megszerezni, konkrét igény felmerülése esetén. Volt már példa arra is, hogy egy kecsegtető lehetőség láttán az intézmény fenntartója, a kulturális minisztérium is hajlandó volt mélyebben a zsebébe nyúlni – mondta kérdésünkre Baán László főigazgató. Példaként említette a tavaly 30 millió forintért megvásárolt római kori Orpheusz-mozaikot, amely a 3–4. században készülhetett Africa provinciában. Az ilyen egyedi esetek ellenére itt is inkább a keretek beszűkülése jellemző az utóbbi időben. Ugyanakkor nem csak vásárlással juthat új szerzeményhez egy közgyűjtemény: a tavaly 140 millió forintért egy magángyűjtő által megvásárolt Tiziano-Madonna tartós letétként a Szépművészeti Múzeumhoz került. Elképzelhető, hogy ez a megoldás egyre gyakoribb lesz a jövőben.
A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum törzsanyaga az aacheni Ludwig Stiftungtól tartós letétként kapott amerikai popart, a francia, német és olasz transzavantgárd irányzathoz sorolható műveket tartalmazza. A jelenlegi gyűjtési tevékenység célja ennek kiegészítése és folytatása a korszak magyar és kelet-közép-európai anyagával a kilencvenes évekig bezárólag – összegezte Timár Katalin, a múzeum tudományos titkára.
A múzeum vezetősége saját hatáskörén belül dönt arról, kitől milyen műveket vásárol meg. A vásárláshoz szükséges összeg több forrásból származik. Egyrészt a múzeum saját, éves költségvetésében nagyjából tízmillió forint körüli keret jut műtárgyvásárlásra, de ez önmagában nem biztosítja a gyűjtemény folyamatos és színvonalas bővítését, ezért további lehetőségeket kell találni. Itthon a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma külön keretéhez és a Nemzeti Kulturális Alaphoz is lehet folyamodni. A Ludwig Múzeum ezenfelül pályázhat a németországi Ludwig Stiftunghoz is. A külső források esetében azonban a forrástulajdonos dönti el a benyújtott kérelem alapján, hogy pontosan hány és mely mű megvételét biztosítja, így előfordulhat, hogy nem tudják mindegyik megcélzott műtárgyat beszerezni.
A gyűjtési koncepció megvalósítását több körülmény is nehezíti: a nyugat-európai nagyágyúk árai megfizethetetlenek, ráadásul itt a szállítási és biztosítási költségekkel is számolni kell. Ezt a múzeum úgy próbálja kivédeni, hogy azoktól a művészektől vásárol, akiknek kiállítást rendez Budapesten. Így került a gyűjteménybe például Daniel Spoerri, Antoni Muntadas vagy Joao Penalva egy-egy műve. A magyar és kelet-közép-európai művek könnyebben megszerezhetők a művésztől vagy az őt képviselő galériától. JK–ÜK
Külföld
Nemcsak a legnagyobb, hanem a közepes méretű külföldi intézményekhez képest is eltörpülnek a magyar múzeumok vásárlási keretei. Az edinburghi National Galleries of Scotland évente 1,25 millió fontot (közel félmilliárd forint) fordíthat műtárgybeszerzésre, a dublini Irish Museum of Modern Art pedig félmillió eurót (130 millió forint).A tengerentúlon a texasi Fort Worthben működő Kimbell Art Museum körülbelül nyolcmillió dollárt (1,7 milliárd forint) költhet akvizícióra, a melbourne-i National Gallery of Victoria kétmilliót (430 millió forint). A múzeumok a saját büdzséjükben elkülönített összegen felül jelentős magánadományokra, kormányzati és egyéb pályázati forrásokra is számíthatnak.
A tengerentúlon a texasi Fort Worthben működő Kimbell Art Museum körülbelül nyolcmillió dollárt (1,7 milliárd forint) költhet akvizícióra, a melbourne-i National Gallery of Victoria kétmilliót (430 millió forint). A múzeumok a saját büdzséjükben elkülönített összegen felül jelentős magánadományokra, kormányzati és egyéb pályázati forrásokra is számíthatnak.-->
