BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordok az árupiacokon

Árupiaci elemzők pár hete még az év végére prognosztizálták az arany unciánkénti

(1 uncia = 28,35 gramm) árának 600 dollár fölé emelkedését, ám várakozásukat a nemesfém túlszárnyalta. Az arany kurzusa ugyanis tegnap 25 éves csúcsot döntött, s 608 dollárra ugrott. A negyedszázados rekord az emelkedő olajár, a dollár árfolyamának kiszámíthatatlansága, az infláció és az iráni helyzet miatti aggodalmakon kívül az ázsiai vásárlásoknak is köszönhető, mivel az ottani befektetők a magas infláció miatt aranykontraktusokat vásároltak fedezeti céllal.

Történelmi csúcs jellemezte viszont az olaj árfolyamát: 69 dollár fölé nőtt a londoni nemzetközi olajtőzsdén a nyersolaj hordónkénti ára, ennek hátterében geopolitikai, elsősorban az amerikai–iráni „atomvita” húzódik meg. A brentre a nigériai válság is hat, hiszen az ottani kőolaj árát a brenthez igazítják: Nigériában, Afrika legnagyobb kőolaj-kitermelőjében napi 500 ezer hordós kiesést okoznak a lázadók támadásai miatti felhozatali leállások.

Az árupiacokon a fizikai kereslet erősödésének köszönhetően, illetve spekulációs, befektetési okok miatt ugyancsak nőtt az ezüst, a palládium, a platina és a réz ára. Az ezüsté arra a korábban közölt hírre erősödött, miszerint nemesfémalap indulhat: az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) részben engedélyezte a Barclays Global Investors ezüstkereskedési alapja, az iShares Silver Trust bevezetését és a részvényeivel való kereskedést az American Stock Exchange-en. A várakozások szerint az alap nagy mennyiségű ezüstöt akar felvenni a későbbi erős befektetői érdeklődésre számítva. Az ezüst unciája tegnap a Comexen májusra 45 centtel (3,6 százalékkal), 13,01 dollárra, több mint 23 éves csúcsra erősödött.

A nemesfémárak nem csupán spekulációs okok miatt, hanem a fizikai keresletnek köszönhetően is nőnek: Kína és India bővülő IT-gyártása szinte csillapíthatatlan „éhséget” generál például az arany iránt. A Goldman Sachs elemzői 2006 végére nem tartják kizártnak a 700 dolláros unciánkénti árat sem, ám nem szabad figyelmen kívül hagyni, amit Oláh Flórián, a Hamilton Tőzsdeügynökség szakértője korábban már aláhúzott: az 1980-as abszolút aranyárrekord, az unciánkénti 873 dolláros jegyzés az inflációt figyelembe véve manapság 2150 dollárnak felelne meg.

Egy másik fontos ipari fém, a réz ára is folyamatosan nőtt, mivel ellátási nehézségek jelentkezhetnek a fő latin-amerikai kitermelőknél. Mexikóban a La Caridad bányában tartó sztrájk miatt csaknem két hete akadozik a kitermelés, s a piac az idén enyhe rézhiányra számít. A londoni fémtőzsdén (LME) a réz tonnánkénti ára három hónapos szállítási határidőre 91 dollárral (1,5 százalékkal), 6001 dollárra nőtt. 2002 óta a rézárak négyszeresére nőttek.

Az acél piacait még nem rekordszintű, de folyamatosan növekvő, árrobbanást ígérő árak jellemzik. A múlt év végén indult újabb boom az év második felében tetőzhet, sok gyártó már most bejelentette a harmadik negyedévre tervezett áremelését. A kiéhezett piac egyelőre minden árat elfogad a ThyssenKrupp szerint, egyes hazai kereskedők már csak az év második felére tudnak rendeléseket felvenni. Európában érdekes kettősség alakult ki: míg Olasz- és Németország acéligénye szinte kielégíthetetlen, az angol, a francia és a kelet-európai piac nyugodtabb.

Száguldott a Mol árfolyama

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a nyersolaj árfolyama azért kiemelkedően fontos a Mol szempontjából, mivel a profitnövekedés motorja az egyre inkább középpontba kerülő kutatás-termelési terület (upstream) lehet.

A divízió nyeresége az első negyedévben várhatóan több mint duplájára emelkedett – részben a dollár erősödésének köszönhetően –, és további akvizíciós céljai van ezen a téren a magyar olajipari társaságnak. A szegmens hosszú távú eredményességét növelhetik a nemrég bejelentett pakisztáni „gáztalálatok” is.

A Mol-részvények árfolyama tegnap történelmi csúcsra emelkedett a BÉT-en: 24 800 forinton forogtak a papírok, míg a keddi kereskedési napot 24 400 forinton zárták.

A régiós tőzsdék is újabb magasságokba törtek az olajrészvények emelkedése miatt: az orosz RTS több mint egy százalékkal, 1580 pont fölé szökött, míg a lengyel WIG20-nak a 3000 pontos határt is sikerült áttörnie egy rövid időre.

A divízió nyeresége az első negyedévben várhatóan több mint duplájára emelkedett – részben a dollár erősödésének köszönhetően –, és további akvizíciós céljai van ezen a téren a magyar olajipari társaságnak. A szegmens hosszú távú eredményességét növelhetik a nemrég bejelentett pakisztáni „gáztalálatok” is.

A Mol-részvények árfolyama tegnap történelmi csúcsra emelkedett a BÉT-en: 24 800 forinton forogtak a papírok, míg a keddi kereskedési napot 24 400 forinton zárták.

A régiós tőzsdék is újabb magasságokba törtek az olajrészvények emelkedése miatt: az orosz RTS több mint egy százalékkal, 1580 pont fölé szökött, míg a lengyel WIG20-nak a 3000 pontos határt is sikerült áttörnie egy rövid időre.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.