BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden vállalkozásnak optimális segítség

Az első hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy a szigorúbb feltételek ellenére népszerűek a tízmilliósnál magasabb hitelkeretek is – mondta érdeklődésünkre Krisán László, a Ka-VOSZ vezérigazgatója. Eddig 225 igénylés érkezett, amelyek közel fele a legmagasabb hitelkeretet célozza. A nagy érdeklődés abból a szempontból is érdekes, hogy a magasabb hitelkerettel új célcsoport, a közepes vállalkozások elérése a cél, hiszen a megszokott négyszeres árbevétel-elvárás miatt a 25 millió forintos hitelkeret a legalább 100 milliós forgalmú cégek számára lehet reális.

Krisán László hangsúlyozta: annak ellenére, hogy legtöbbet a 25 milliós keretről beszélnek, továbbra is minden vállalkozás megtalálhatja a számára optimális segítséget. Hiszen a hitelképesség függvényében a bankok milliónként növekvő összegű, tehát akár 11 vagy 23 milliós keretet is jóváhagyhatnak. A 25 millió forintos hitelkeret – mint arról korábban beszámoltunk – április 10-étől igényelhető. A kis- és középvállalkozások (kkv-k) napi likviditási gondjait megoldó, az előfinanszírozásban segítő, a vállalkozás napi működésének menedzselésében biztos hátteret jelentő Széchenyi-kártya iránt addig is nagy volt az érdeklődés. Április végéig a kártyások száma megközelítette az 56 ezret, a konstrukció keretében pedig 237 milliárd forint hitelt helyeztek ki.

A 11–25 millió forintos Széchenyi-kártyákhoz azok juthatnak, akik speciális elvárásoknak is megfelelnek. Egyrészt a 6–10 milliós kártyáknál előírt, a kért hitel háromszorosát elérő éves számlaforgalommal szemben ötszörös forgalmat kell az igénylőnek felmutatnia. Másrészt legalább egyéves, minimálisan ötmillió forintos, problémamentes Széchenyi-kártyás előéletet szükséges igazolnia. Továbbá a bankok saját döntésük szerint ingatlanfedezetet is bevonhatnak a hitel biztosítékai közé.

A plafonemelést megelőzően – Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kezdeményezésére – a programban részt vevő felek megállapodtak abban, hogy 2006. március 10-től a Széchenyi-kártyához kötődő hitel után a bankok által felszámítható kamatmarzs és kezelési költség mértéke az addigi 5+1 százalék helyett maximum 4+0,8 százalékra csökken. Ezzel egy időben a vállalkozók által a készfizető kezességvállalásért a Hitelgarancia Rt.-nek fizetendő díj az addigi 1,8 százalékról 1,5 százalékra mérséklődik, a garantált hitelrész viszont 73 százalékról 80 százalékra nő. A módosítások következtében összességében a kisvállalkozások által a Széchenyi-kártya után fizetendő kamatjellegű költségek 1,2 százalékkal csökkennek.

A konstrukció működésének három és fél éve alatt beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és mára már megszokott és kedvelt rövid lejáratú hitelformává vált a kkv-k körében – mondta a vezérigazgató. A piac igényeinek megfelelően folyamatosan fejlesztették a terméket, és a Széchenyi-kártya történetében immár harmadik alkalommal emelték meg a maximálisan igényelhető hitelkeret összegét. Az eddigi változások jelentősen fellendítették az e hiteltípus iránt jelentkező keresletet.

A kártyatulajdonosok számának növekedése is jelzi, hogy a Széchenyi-kártya a legtöbb vállalkozást elérő, legsikeresebb államilag támogatott program. Az átadott kártyák száma egy év alatt 70 százalékkal nőtt. Ma már a bejegyzett vállalkozások közel 10 százaléka él a Széchenyi-kártya nyújtotta lehetőséggel. MK

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.