Hatvan éve szolgál a forint

Több mint négymilliárd bankjegyet és mintegy hétmilliárd érmét hozott forgalomba a Magyar Nemzeti Bank a forint hatvanéves története során. A hazai fizetőeszköz bevezetését a kor legnagyobb inflációja előzte meg, a teljesen elértéktelenedett pengő új pénz forgalomba hozatalát tette szükségessé: 1946. augusztus 1-jétől „él” a forint. Hamarosan általánosan elfogadott, értékes fizetőeszközzé vált. Bevezetése fokozatosan megszüntette a cserekereskedelmet, a dohány-, a szilvapálinka-, tojás- vagy kolbászpénzeket.

Hosszú ideig az jelentette a fedezetet a forint kibocsátásához, hogy 1946. augusztus 6-án az amerikai hadsereg visszaszolgáltatta a nyilasok által elhurcolt magyar aranykészletet, amely 2663 aranyrudat, egy tonna aranypénzt és összesen 28 tonna aranygranulátumot jelentett. A forint elvben aranyalapú valuta lett – fedezeti arányát 25 százalékban rögzítették –, forgalmi aranypénzt azonban nem vertek. Az új deviza iránti bizalmat segítette elő az is, hogy az aranyfedezeti arány 1946 decemberében 33,8 százalékra ugrott. Az aranyalapról szóló jogszabályt 1982-ben helyezték hatályon kívül.

Az 1946-ban kialakított árrendszer elszakadt a világpiactól, a kormányzati döntés a háború előtti árakhoz viszonyítva állapította meg a forint vásárlóértékét. Az új valuta bevezetésekor egy forint 0,07575 gramm színarannyal volt egyenmértékű, így egy kilogramm arany 13 200 forintot ért 1946-ban. Az amerikai dollárt 11,74, a német márkát 0,12, az osztrák schillinget 0,17, míg az angol fontot 29,35 forintos hivatalos árfolyamon jegyezték ebben az évben.

Nem ilyen könnyű belegondolni azonban a pengő és a forint átváltási arányába: 400 ezer kvadtrillió pengőért (a négyest 29 nulla követi) lehetett egy új egyforintos érmét kapni. A gyakorlatban váltás nem történt, mivel a forgalomban lévő pengők értéke nem érte el az egy új fillért. A forint váltópénze a fillér volt, ez azonban 1999 óta már nincs forgalomban.

Nem volt egyértelmű kezdetben az új valuta elnevezése sem, készült többek között tallér címletű bankjegytervezet is. Abban, hogy az új pénz bevezetése sikeresnek bizonyult, kétségtelenül fontos szerepet játszott a név, a forint, amelyet Károly Róbert királyunk erős és stabil pénzétől, az aranyforinttól örökölt. A középkor leghíresebb aranyérméi közé tartozott a forint.

Az aranyforint a nevét Firenzéről kapta, ahol 1252 óta vertek aranypénzt. A firenzei (florentino) aranyforintokat Európa majdnem mindegyik fejedelme bevezette. A kontinensen Magyarország volt az első, ahol elfogadták az aranyvalutát. Hazánkban Károly Róbert 1325-ben veretett először forintot.

A hazai pénzeszköz iránti bizalom növeléséhez deflációs politikát folytatott az állam. A kibocsátott pénzmennyiséget a vásárlóerő és a rendelkezésre álló árualap egyensúlyban tartása céljából fokozatosan hozta forgalomba az MNB. A bankjegyforgalom 1946. augusztus 31-én még csak 355,6 millió forintot tett ki. Az első forintban számolt költségvetési év 300 milliós hiánnyal zárult.

A hazai fizetőeszköz története egyúttal értékcsökkenésének a históriája is, ugyanis az értékének megőrzésére hozott kormányzati intézkedések ellenére folyamatosan veszített abból.

Az első bankjegysor mindössze két tagból, 10 és 100 forintosból állt, míg a fémpénzek közül kezdetben 2, 10, 20 fillérest, valamint 1, 2 és 5 forintost bocsátott ki az MNB. 1951-ben az 50, majd 1970-ben az 500 forintos jelent meg a palettán. 1949-ig a Kossuth-címer, 1957-ig a Rákosi-címer, 1990-ig a Kádár-címer volt fellelhető a bankjegyeken.

A következő évtizedekben az infláció jócskán rányomta a bélyegét a forint értékére. A hazai deviza első 50 éve alatt – 1946 és 1996 között – 2319 százalékos áremelkedés következett be, kezdetben burkolt – minőségrontás vagy áruhiány, jegyrendszer –, majd az 1970-es évek végétől nyílt áremelkedési folyamatok révén. Noha az 1995. november 7-én elfogadott devizatörvénnyel a forint gyakorlatilag konvertibilis valuta lett, 1995 végén értéke az 1946. augusztus 1-jeinek már csak 3,7 százaléka volt.

A forint címletei fokozatosan – a pénzromlást követve – egyre növekedtek, míg váltópénzei közül előbb a 2 és 5, majd 1996. szeptember 30-án a 10 és 20 filléreseket is bevonták. A Magyar Nemzeti Bank 1997-ben új forintbankjegy-sorozat kibocsátását kezdte meg, ekkor jelentek meg a 10 000 forintos címletű bankjegyek. Az 1946-tól kezdődően kibocsátott régi papírpénzeket az elmúlt években teljes egészében felváltották az újak. A hét címletből álló bankjegycsalád utolsó, legnagyobb címlete, a 20 000 forintos 2001 februárjától van forgalomban. A forint fémpénzeket a budapesti pénzverde veri BP. verdejeggyel, míg a bankjegyeket a Pénzjegynyomda a Diósgyőri Papírgyár bankjegypapírjára nyomja. VG

Az ezzel párhuzamosan legyártott 6,7 milliárd érme 20 750 tonnát nyom, ilyen hatalmas mennyiség elszállításához 2000 kamionra lenne szükség.

Az ezzel párhuzamosan legyártott 6,7 milliárd érme 20 750 tonnát nyom, ilyen hatalmas mennyiség elszállításához 2000 kamionra lenne szükség. Saját pénz alig másfél évszázada Önálló magyar papírpénzt először az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején bocsátottak ki. A szabadságharc bukása és a kiegyezés után, 1878-ban alapították meg az Osztrák– Magyar Bankot, amely a Monarchia közös bankjegyeit bocsátotta ki: először forintot, majd 1892-től az első világháború végéig koronát. 1924-ben alapították meg az önálló magyar jegybankot, amely bevezette az új valutát, a pengőt. Ennek rövid, mintegy húszéves pályafutását a világ addigi legnagyobb inflációja zárta le.

Papírpénzt elsőként Kínában kezdtek használni; a X. században ugyanis a kormányzat csekély értékű, viszont súlyos vaspénzeket bocsátott ki. Az emberek a kereskedőknél hagyták ezeket az érméket, és inkább azokat a kézzel írott elismervényeket használták, amelyeket a XI. század elején a kormányzat hivatalosan is pénznek nyilvánított.

Európa első papírpénzei az 1660-as években, Stockholmban, térségünkben pedig 1762-ben jelentek meg a hétéves háború (1756–63) finanszírozására, a nemesfém (elsősorban ezüst) fizetőeszközök pótlására.-->