Lebilincselő írói oknyomozás
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságSándor Iván könyvének már a címe is telitalálat. Jól érzékelteti, hogy itt a mai író ered korábbi önmaga, a 14 éves Iván nyomába, követi az 1944 őszén-telén végigjárt utat, a menekülés útját. Nem véletlenül töpreng többször is azon: vajon éppen saját lábnyomán lép-e? A könyv egyik kulcsfontosságú tényezője maga az idő – az író végigjárja a hatvan évvel korábbi helyszíneket, de közben természetesen az is az ő mai lényének a része, amit 1944-ben átélt, a múlt és a jelen folyamatosan eggyé olvad benne.
Az 1944-es szál jórészt budapesti védett házakban játszódik, ezekben húzza meg magát a 14 éves Iván és a 12 éves Vera. Szerencséjük volt, elengedték őket az óbudai téglagyárból, onnan, ahol ma nagy barkácsáruház található. Iván és Vera egyik házból a másikba menekül, s bár azt tudjuk, hogy Iván nem halhatott meg, hiszen nyilvánvalóan életrajzi történetet olvasunk, mégis rendkívül izgalmas, drámai képek peregnek előttünk.
Mivel svájci védett házakról van szó, kulcsszerepet játszik a történetben Carl Lutz is. Az egykori svájci alkonzul rendszeresen fölbukkan a szóban forgó helyszíneken, van, ahol ő akadályozza meg, hogy a nyilasok elhurcolják az oda menekítetteket. A 14 éves Iván nem tudhatta, ki ez a diplomata, ám a későbbi író, Sándor Iván, aki a régi történések nyomába ered, s aki már a könyvet írja, nagyon is alaposan tájékozódott. Az évtizedekkel korábban látottakat, átélteket itt is mesterien illeszti össze azzal a képpel, amely a történelmi dokumentumok alapján kirajzolódik erről a tépelődő emberről. Ezek szerint Carl Lutz nem volt hős. Csak képtelen volt tehetetlenül szemlélni a nyilas tombolást. Nem tehetett mást, cselekednie kellett, ezt diktálta az embersége.
Miközben Sándor Iván végigjárja az 1944-es helyszíneket, felidézi az ott történteket, vagy idézi például anyját – aki az akkori események után jóval később mesél valamit –, iratokat, fényképeket rendez mappákba. Mindezt személyesen és visszafogott szenvedéllyel veti papírra. Rafinált dramaturgiával szövi egybe mai „nyomozását” az akkor történtekkel, a dokumentumszerű hitelesség finoman folyik egybe a regényszerű meséléssel, s mindebből érdekfeszítő, töprengésre késztető könyv születik. Érdemes a követő nyomába erednünk.
