Nem próféták a saját hazájukban

A lengyel kortárs művészek és a kereskedelmi tevékenységet folytató galériák között óriási a szakadék, nincs sem megfelelő számú és színvonalú kortárs művészettel foglalkozó magángaléria, sem elegendő gyűjtő. Így nem csoda, hogy a művészeknek jóval szorosabb kapcsolatuk van a nemzetközi piaccal, ahol munkáik sokkal keresettebbek, elismertebbek, mint hazájukban. Egyelőre modern és kortárs műgyűjteményt kiállító múzeum sincs az országban, noha e hiány pótlására két évvel ezelőtt kormányprogram született. Ekkor hoztak létre az ország hét nagyobb városában egy-egy – vállalatokból és magángyűjtőkből álló – csoportot, akiket modern és kortárs lengyel művek vásárlására kértek fel; az összegyűjtött műtárgyak kiállítására 2012 körül létesítenének egy múzeumot. Addig a művészek és a galeristák azon dolgoznak, hogy megváltoztassák azt a sztereotípiát, miszerint a kortárs művészet érthetetlen és megbotránkoztató.

Figyelemre méltó, hogy Lengyelországban éppen olyan alkotók – Tadeusz Kantor, Magdalena Abakanowicz, Katarzyna Kozyra és Zofia Kulik mellett – egy-egy munkáját tiltották be, akiket a kortárs művészek közül a leginkább ismernek és elismernek ma Nyugat-Európában. Sok művész és kereskedő úgy látja, hogy a kortárs művekkel szemben tanúsított ellenállás nagymértékben köszönhető a konzervatív kormányzatnak és a katolikus egyház befolyásának.

Az egyik betiltott „sztár” Zbigniew Libera, akinek szinte valamennyi műve a nácizmus ellen szól. Lego obóz koncentracyjny (Koncentrációs tábor legóból, 1996) című munkájában a legó jól ismert elemeiből épített egy hatalmas méretű koncentrációs tábort, amelyben annak minden részletét – a barakkokat, krematóriumokat, az áldozatokat és kínzókat egyaránt – megjelenítette. A művet 2002-ben megvásárolta a New York-i Jewish Museum, míg Lengyelországban soha nem mutathatták be. Alicja Zebrowska Grzech pierworodny (Eredendő bűn, 1994) című videoinstallációjával a Lengyelországban 1994-ben bevezetett abortusztörvény, míg Karolina Bregu a Niech nas zobacz (Hadd lássuk őket, 2003) című, homoszexuális párokról készült fotósorozatával a Lengyelországban tapasztalható homofóbia ellen lépett fel. Mindkét mű nyugat-európai magángyűjteménybe került.

Grzegorz Klaman 2001-es Flaga III RP (A harmadik lengyel köztársaság zászlaja) című munkája szintén nagy ellenállást váltott ki. Klaman szerint a jelenlegi lengyel zászló a régi politikai rendszerre emlékeztet, amelynek többé nincs létjogosultsága, így a nemzeti lobogónak is új formát kellene öltenie. A betiltott mű egy lengyel magángyűjteményben van.

Lengyelország kortárs műkereskedelmi életében 2004 jelentett valamelyest áttörést. Akkor rendezték meg ugyanis első ízben az Art Poznan elnevezésű kortárs képzőművészeti vásárt, amelyre az ország különböző városaiból érkeztek magángalériák és nonprofit kiállítók. A vásáron szerepelt és eladott művekből érzékelhető volt, hogy a galériák lassanként kezdik felvállalni a fiatal művészek támogatását és bemutatását. Az Art Poznan 2004 – mindenki számára meglepő – sikerességét bizonyítja, hogy 2005-ben is megrendezték. A folyamat azonban úgy tűnik, megakadt: az idén pénzhiány miatt elmaradt a vásár.