Szakértő szem és infrakamera

A tavaszi szezonban is hallhattunk hamis képekről, sőt néhány galéria kapcsán rendőrségi eljárásról is, és bizony a közgyűjtemények sem mentesek a hamisítványoktól. Szinte nincs olyan szegmense a műtárgy-kereskedelemnek, ahol ne léteznének hamisítványok, a kereskedők pedig szinte naponta foghatnak kezükbe jól-rosszul sikerült másolatokat. Ezzel együtt a híradásokban mindig festményekről hallhatunk, s ennek igen egyszerű oka van: általában ezek a legdrágább műkereskedelmi tételek. Egyébként az sem teljesen világos, hol húzódik a határ a „hamis” és az „igazi” között. Lehet, hogy egy festményt az alkotója szignált, pedig nem is ő festette, hanem a megbízottja – erre klasszikus példaként az Iványi-Grünwald Béla–Belányi Viktor párost szokás emlegetni. A legtarthatóbb definíció talán az, hogy „hamis az, ami más, mint aminek mondják”. Ez a kijelentés még pár évtized múlva is megállja a helyét, akár a különböző video- és internetes művészeti alkotások esetében is, amelyek a digitális technológiának köszönhetően tökéletesen másolhatók.

Nagy kérdés tehát, hogyan szűrje ki a vásárló a hamisítványokat. Lengyel László, a Szépművészeti Múzeum nyilvántartási osztályának vezetője szerint több út is kínálkozik a biztonságos vétel felé. „Vásárolhatunk az »ez tetszik« elv alapján, bár nagyobb pénzek kiadása esetében ez nem igazán tartható. Esetleg továbbképezzük magunkat, ez ugyan lassú és időigényes folyamat, de nem teljesen kivitelezhetetlen. Ha pedig nincs időnk tanulmányok folytatására vagy könyvtárba járni, akkor mindenképpen érdemes szakértő segítségét kérnünk, aki lehet művészettörténész és kereskedő egyaránt. A hamisítási botrányok annak tudhatók be, hogy a II. világháború után szétverték az addig virágzó és stabil műkereskedői réteget, így nemcsak a műkereskedői tudás veszett el, de a kereskedés kultúrája is. Jelenleg bárki nyithat régiségboltot, akinek van ehhez megfelelő tőkéje; ez nem azt jelenti, hogy csak dilettánsokat találunk a boltok vagy galériák élén, de azt igen, hogy alapvetően vegyesnek mondható a szakma. Épp ezért – legyen szó vásárlásról vagy szakértői tanács kéréséről – minden esetben olyan embert válasszunk, aki garanciát vállal az eladott tárgy eredetiségére vonatkozóan. Emellett fontos, hogy a vevők tisztában legyenek azzal, a műtárgyak vizsgálata egzakt tudományos módszerekre és adatok összességére épül, nem megérzésekre. Persze nagyobb lenne a bizalom, ha Magyarországon is anyagi felelősség terhelné a szakértői vélemények kiadóit. A legtöbb nyugat-európai országban így van, több helyütt biztosítói háttér is jár hozzá, de vannak kivételek is, mint Svájc, ahol nem létezik ez a biztosítási forma” – mutat rá Lengyel László.

A festményeknél használt vizsgálati módszerek közül első és legkézenfekvőbb a kép megtekintése. Szemügyre kell venni a témáját, színeit, ábrázolásmódját, azazhogy festhette-e az a művész, akit szerzőként jelöl meg a tulajdonos. S bár ez tűnik a folyamat legrejtélyesebb részének, az egyszerű hamisítványok már ezen a rostán elbuknak. Idetartozik az ecsetkezelés vizsgálata is, amely minden alkotónak éppúgy sajátja, akárcsak a kézírás. S hogy ez mennyire így van, azt mutatja, hogy a hampshire-i Dartmouth College három matematikusa kifejlesztett egy algoritmust, amellyel az ecsetvonásokon keresztül meg lehet állapítani egy kép eredetiségét, s bizony a módszer működik. Természetesen górcső alá veszik a szignót (akár igazságügyi írásszakértőt is bevonnak), valamint hogy mire és milyen anyaggal festették a képet. Egyeseknek persze jobb szemük van a műtárgyakhoz, mint másoknak, de itt nem az ösztönök működnek; a szakértő sokévnyi elméleti és gyakorlati tudását mozgósítja, igénybe véve a szakirodalom és esetleg más szakértők, kereskedők segítségét. Ez utóbbi nem azt mutatja, hogy az illető nem érti dolgát, pusztán lehetőség arra, hogy minimalizálják a tévedés lehetőségét, hiszen senki nem tévedhetetlen.

Ha a szemrevételezés megfelelő eredménnyel zárul, jöhetnek a fizikai vizsgálatok. Legegyszerűbb módszernek az UV-lámpázás számít. Ennek fényében az anyag lumineszkál; minél régebbi, annál inkább, ennek köszönhetően kiszűrhetők a később felvitt festékrétegek. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lehet kijátszani a módszert: például ha fémsókat kevernek a lakkba, akkor az új is jobban világít. Ennél komolyabb eredményeket hozhat az infrakamerás vagy röntgenvizsgálat. Ekkor szó szerint megröntgenezik a képet, a felvételen pedig az összes, a felső alatt levő festékréteg láthatóvá válik, így akár azon is elbukhat egy hamisítvány, hogy míg az eredetit mondjuk egy másik képre festették rá, a hamisítvány mögött szó szerint nincs semmi. Végül még hátravan a pigmentvizsgálat. Ekkor a festményből vett festék anyagát vizsgálják, annak korát, összetételét, alapanyagainak származási helyét. Bár a kalandfilmekben pár perc alatt elkészítenek a hamisítók egy középkori ikont maguk által kikevert, a vizsgálókat átverő festékekből, ez a valóságban korántsem egyszerű feladat. Épp ezért ritkák a középkori és gyakoribbak a 20. századi művek hamisítványai.

Ráadásul lehet, hogy az elköltött pénznek az lesz az eredménye, hogy nem eladható a kép, és ez nemcsak a kereskedőnek, de az eladónak sem érdeke.

Ráadásul lehet, hogy az elköltött pénznek az lesz az eredménye, hogy nem eladható a kép, és ez nemcsak a kereskedőnek, de az eladónak sem érdeke.-->