Változatlanul áramlik a tőke a fejlődő piacokra
Csaknem egymilliárd dollárt ért el a fejlődő piaci nettó tőkebeáramlás augusztus harmadik hetében – közölte heti jelentésében az Emerging Portfolio Fund Research (EPFR). Most már nyilvánvalóvá vált, hogy – a korábbi befektetői nézettel ellentétben – a fejlődő piaci eszközöket nem érintette olyan érzékenyen az amerikai gazdasági lanyhulás: a négy hete tartó pénzbeáramlásnak ugyanis ez a leghosszabb összefüggő időszaka május óta, amikor a kedvezőtlen hangulat miatt a befektetők megkezdték a tőkekivonást a régióból. A BRIC országok (Brazília, Oroszország, India, Kína) továbbra is a legnagyobb haszonélvezői a fejlődő piacok élénkülésének: a négyek vitték el az összes itt történt befektetés több mint negyedét.
Miközben a fejlődő piacokon mind a kötvény-, mind a részvényalapok nyereséggel zártak, a fejlett országokban egyértelmű áttevődés figyelhető meg a kötvényeszközök irányába. Augusztus harmadik hetében a kötvényalapok eszközértéke 1 milliárd dolláral emelkedett, a részvényalapok 2200 milliárdos eszközértéke viszont félmilliárd dolláros csökkenést regisztrált. Az elemzők számára nyilvánvaló: az amerikai gazdaság lassulásának első jelei segítették talpra állítani a nyáron alacsonyan teljesítő kötvényalapokat, hiszen a befektetők itt találhattak egyszerre biztonságos és nagy megtérülésű konstrukciókat. A nagy megtérülést biztosító kötvényalapoknak ez volt a legjobb hete 2005 májusa óta, míg a globális kötvényalapok március óta a legnagyobb nettó tőkebeáramlást könyvelhették el. HP


