Tovább emelkedhet rövid távon a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) – vélekednek az elemzők a tegnapi kiemelkedő erősödésre reagálva. Az index tegnap 558,7 ponttal (2,5 százalékkal), 22 913-ig erősödött, túlszárnyalva a régió szinte összes részvénypiacát.
A magyar tőzsde a varsói részvénypiacot követte tegnap: a lengyel WIG 20 116 ponttal (3,9 százalékkal), 3087-ig erősödött hétfőn. A lengyel index ezzel ötéves rekordemelkedést tudhat a háta mögött. Az elemzők részben a korábbi rossz teljesítmény korrekciójával magyarázzák a lengyel megugrást: a WIG 20 az utóbbi két év legrosszabb heteit hagyta maga mögött, s július 31. óta összesen 7 százalékot veszített az értékéből.
Talán egy-két napig vagy hétig is kitarthat a tegnapi tőzsderali – vélekedik Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank elemzője. Ennek ellenére nem lehetünk optimisták: bár a múlt heti amerikai adatoknak is köszönhető erősödés a következő amerikai makroadat megjelenéséig valószínűleg megmarad, év végéig nem számíthatunk újabb csúcsokra. Középtávon pedig akár stagnálás vagy esés is bekövetkezhet, hiszen az amerikai kamatemelési trend megtörése utáni pozitív hangulatot éppen az amerikai gazdaság lassulása, a profitkilátások mérséklődése törheti meg.
Kulcsszerep jutott a gyógyszergyártóknak. A komoly orosz pozíciókkal is rendelkező hazai cégek megítélésére kedvezően hatott az orosz gyógyszerkassza átalakítása (több pénz marad az egészségügyi szektorban), s kedvező hír volt az is, hogy Oroszországot tegnap a Moody’s felminősítette. A tartósan gyenge forint szintén kedvező a bevételük 60-70 százalékát külföldön realizáló cégeknek. A hangulatot tovább tüzelték a Richterről szárnyra kapó izraeli akvizíciós pletykák, ezeket ugyan a cég később tagadta, mégis izgalmassá tehetik a papírt. Mind a magyar, mind a lengyel növekedésben fontos szerep jut a bankszektornak. A lengyel hitelintézetek több mint 4 százalékkal erősítették a varsói tőzsdét, míg Magyarországon az OTP 2,66, az FHB 2,2 százalékkal tudott emelkedni.
A tegnapi nap folyamán a forint is felülteljesítette régiós vetélytársait. A hazai valuta euróhoz viszonyított árfolyama 0,5 százalékkal, 276,8 forintig erősödött. Ezalatt a – tőzsdei teljesítményben élenjáró – lengyel valuta immár harmadik napja folyamatosan gyengül. A tegnap 0,2 százalékkal visszaeső zlotynak nem kedvez ugyanis, hogy a növekvő deficithiány miatt a befektetők az euróbevezetés eltolására számítanak. VG
Duplázott a derivatív piac aggregált duplikált forgalma is az előző év azonos időszakához képest, amely az idén augusztusban mintegy 803 milliárd forintot tett ki.
A havi változást vizsgálva a BUX-kontraktusok valamelyest mérséklődtek, míg az egyedi részvényforgalom júliusról augusztusra 40 százalékkal emelkedett.
Duplázott a derivatív piac aggregált duplikált forgalma is az előző év azonos időszakához képest, amely az idén augusztusban mintegy 803 milliárd forintot tett ki.
A havi változást vizsgálva a BUX-kontraktusok valamelyest mérséklődtek, míg az egyedi részvényforgalom júliusról augusztusra 40 százalékkal emelkedett.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.