Tegnap még nem dőlt el a csata az eladók és a vevők között és még a mai a nyitás után is nagyobb küzdelem zajlott az OTP piacán, azonban jelenleg már kezd egyre világosabban kirajzolódni az irány.
Az OTP tudott a legtovább ellenállni az eladók áradatának, azonban pillanatnyilag úgy tűnik, hogy bankpapírt is sikerült letaglózniuk az eladóknak.
A Mol esetében az eladók tábora félelmetes fegyverarzenált vonultatott fel, hogy megostromolja az olajpapír árfolyamát. Nagyon erős eladói nyomásról árulkodik, hogy a nettó pozíció még délelőtt megközelítette a 100 ezres nagyságrendet.
A Mol-nál az elmúlt napokban még semleges pénzmozgást lehetett megfigyelni, azonban ma több nagyobb szereplő is úgy döntött, hogy elkezdi kitárazni a portfóliójában lévő Mol részvényeket.
A gyógyszerpapírok a nap első felében még nem kerültek az eladók célkeresztjébe, azonban az elmúlt órában már itt is kezdett megélénkülni a profitrealizálás, habár az intézményi pozíciók alapján annak mértéke még nem tűnik vészesnek.
A Magyar Telekomnál lehet a legmérsékeltebb eladói aktivitást érzékelni, mivel itt az enyhén mínuszos intézményi egyenleg inkább arról árulkodik, hogy itt még közel sem annyira pesszimista a hangulat. (Concorde Call)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.