BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Könnyelműek az ügyfelek

A bankok a nagy kockázattal magyarázzák a folyószámlahitelek tartósan magas árát hitel. A magas kamatláb és hitelköltség-mutató (THM) ellenére töretlen a folyószámlahitelek népszerűsége. Meglepő módon júliusban ez volt az egyetlen hiteltípus, amelynek szerződéses összege növekedni tudott, míg szintén az egyetlen olyan volt, amelynek évesített kamatlába emelkedett az elmúlt 12 hónapban – olvasható a Magyar Nemzeti Bank statisztikáiban.

Júliusban összesen 174,7 milliárd forintot használtak fel az ügyfelek folyószámlakeretükből, 43,85 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A viszonyokat jól szemlélteti, hogy a folyószámlabetétek 30, míg a lekötött betétek 36 százalékkal bővültek ugyanezen idő alatt, s a többi hiteltípus mindegyikéből kevesebbet használtak fel.

Nem elhanyagolható ugyanakkor, hogy a folyószámlahitelek kamatlába az egyik legmagasabb a piacon (majdnem tízszerese a folyószámlabetétekre kínált kamatlábnak), s az elmúlt évek kedvező folyamatainak hatására (alapkamat- és inflációcsökkenések) sem igen akart mérséklődni. A problémát jól tükrözi, hogy amíg a személyi, gépjármű-vásárlási, áruvásárlási és szabadon felhasználható jelzáloghiteleket magukban foglaló fogyasztási hitelek, a lakáscélú és az egyéb hitelek kamatlábai mind mérséklődtek, addig a folyószámlahitelek átlagos kamatlába tovább emelkedett az elmúlt 12 hónapban.

A bankok ugyanakkor egyetértenek abban, hogy nem véletlen a folyószámlahitelek tartósan magas kamatlába. A kamatláb meghatározásakor ugyanis nem csupán a kedvező makrogazdasági folyamatokat (mint az inflációs vagy a jegybanki alapkamat csökkenése – bár ez utóbbi az elmúlt hónapokban inkább emelkedő trendet követ) kell figyelembe venni, hanem a konstrukció kockázatosságát.

A folyószámlahitel ugyanis olyan fedezet nélküli hitel, amelyet minden folyószámla-tulajdonos igényelhet – tudtuk meg az OTP Banktól, ahol a hitelkeret akár a havi jövedelemát-utalás háromszorosát is elérheti. A legnagyobb magyar banknál azt is kiemelték, hogy a keretre nem számolnak fel rendelkezésre tartási jutalékot, valamint kiegészítő haláleseti biztosítás is benne foglaltatik az árban, mely a folyószámlahitel visszafizetésére nyújt fedezetet halál esetén.

Az Erste Banknál is arra hívták fel a figyelmet, hogy a fedezetlen hiteltípus a többi fajtánál kockázatosabb, ez indokolja a nagyobb árat. Ugyanakkor hangsúlyozták: a konstrukció csupán biztonsági tartalékot jelent az ügyfélnek, amelyhez csak akkor kell hozzányúlni, ha a számlán éppen nem áll rendelkezésre a kívánt összeg.

A CIB Banknál – a termék kockázatosságának kiemelése után – ugyanakkor felhívták a figyelmet, hogy 2005 első fél évében a kedvező tendenciák miatt a hitelintézet 4 százalékponttal csökkentette a folyószámlahitelek kamatát, amely így szerintük a legkedvezőbb a piacon.

A pénzügyi felügyelet statisztikái szerint a háztartások hiteleinek 92 százaléka problémamentes (a vállalkozásoknál ugyan ez az arány kevesebb mint 85 százalék), s csupán 2,5 százalékuk (kevesebb mint 100 milliárd) számít problémásnak. Az MNB összesített statisztikái szerint 2006 első felében a bankszektor által nyújtott hitelek kamatbevételének több mint 11 százalékát a folyószámlahitelek szolgáltatták. vg

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.