Négy hónapos csúcsra került a BUX zárórára, miután a budapesti börze vezető részvényindexe tegnap végig a 23 ezer pontos szint körül mozgott, a nap végén pedig 23 012 ponton állapodott meg. Ennek előidézésében a Mol és az OTP volt meghatározó, de komoly szerepet kaphat e két papír a következő hetek kereskedésében is.
Elemzők szerint az OTP lehet jelenleg a legjobb befektetés, szerintük ugyanis akár a 8000 forintot is elérheti a bankpapír ára, de a Mol részvények esetében sem kizárt a további emelkedés.
A gyógyszeripari papírok helyzete viszont nem ilyen kedvező: amíg ugyanis nem kerül nyilvánosságra valamilyen jelentősebb hír a gyógyszer gyártókkal kapcsolatban, addig nem várható számottevő drágulás a Richter és az Egis papírjainál.
A jelenlegi kedvező befektetői hangulatot elsősorban külső tényezőkkel magyarázzák az elemzők, szerintük az amerikai kamatemelési várakozások és az olajáresés egyaránt kedvező hatással van a magyar piacra. A rövid távú optimizmust követően azonban kisebb korrekcióval lehet majd számolni - teszik hozzá a szakértők. VGO
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.