BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négyhavi csúcson végzett a BUX

A nap végére öt pont híján elérte a 23 ezer pontot a BUX - négy hónapja nem zárt ilyen magasan a részvényindex. Délelőtt még érintette a 23.015 pontos szintet, majd esni kezdett. Fél kettő környékén aztán megindult kifelé a mutató a negatív tartományból, s fél háromra már ki is lépett belőle, hogy zárásra 0,4%-os magasságba kússzon.

A növekedésben az OTP járt az élen, de a BUX index emelkedéséhez az is kellett, hogy az olaj- és a nagyobbik gyógyszerpapír mérsékelje veszteségeit, s az MTelekom is magához térjen. A bankpapír tehát 1,85%-kal gyarapodott 6561 forintra, Mol 0,4%-kal esett 22.420 forintra, a Richter 0,6%-kal gyengült 49.300 forintra, míg a távközlési részvény 0,7%-kal drágult 900 forintra. Az összforgalom fele az OTP-ben csapódott le: 11,8 milliárd forintot tett ki.

A midcapek között közel másfélmilliárdos forgalmat hozott össze a BorsodChem, s 0,7%-kal gyarapodott 2915 forintra, miután a Permira mai bejelentése szerint vélhetően ajánlatot tesz rá az átvilágítást követően. Egyes elemzők ugyanakkor óvatosságra intenek, s nem veszik biztosra a Permira lépését. Ereszkedett viszont az Egis 0,6%-kal 31.950 forintra, s a Fotex 2,4%-kal 608 forintra. Jól teljesített ugyanakkor a Rába: négy százalékkal ugrott meg 940 forintra. (Tőzsdefórum)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.