Kettőre – a román CEC-re és a bolgár DZI-re – csökkent az OTP Bank hivatalosan is elismert akvizíciós célpontjainak száma, miután a hitelintézet tegnap bejelentette: nem vesz részt a bécsi székhelyű BAWAG PSK Bank értékesítésére kiírt pályázaton. Az OTP korábban is sejtett távolmaradása megnyugvást hozott a befektetők számára. Sokan ugyanis úgy vélekedtek, hogy a BAWAG túlságon nagy falat lenne a magyar hitelintézet számára, nem is beszélve arról, hogy az osztrák bank növekedési kilátásai messze elmaradnak a Kelet-Európában megszokott bővülési potenciáltól.
Az OTP mellett más befektetők érdeklődése is jelentősen megcsappant az elmúlt hetekben a BAWAG-tenderrel kapcsolatban: a korábbi 50-ből mára 8-12 maradt versenyben. Kiszállt az Erste Bank és az UniCredit tulajdonában lévő BA-CA, míg a Raiffeisen és az osztrák posta továbbra is érdeklődik a hitelintézet iránt.
Az OTP távolmaradását valószínűsítette az idei nagymértékű bevásárlás is, amelynek következtében a bank tőkeemelésre kényszerülhet már a román CEC privatizációjának megnyerése esetén is.
Erre egyébként az elemzők szerint nem túl nagy a magyar piacvezető esélye. Bár úgy tűnhet, hogy a román tenderben csupán egyetlen versenytárssal kell az OTP-nek megküzdeni, fontos megjegyezni, hogy a potenciális vevőknek a román kormányzattal is meg kell vívniuk a csatát. A CEC állami tulajdonosai ugyanis a könyv szerinti érték sokszorosát várják az ajánlattevőktől.
Leginkább Csányi Sándor, az OTP Bank vezérigazgatójának korábbi nyilatkozatai támasztják alá a CEC-versenybeli várható alulmaradást – vélekedik Herczenik Ákos, a Takarékbank elemzője. Az ugyanis még az OTP-vezér számára is nyilvánvaló, hogy a románok által kért ár legfeljebb a másik versenyzőnek, a görög National Bank of Greece-nek (NBG) érheti meg. Az NBG régiós terjeszkedési elkötelezettségét jelzi, hogy tegnap megszerezte az ötödik legnagyobb szerb hitelintézetet, a Vojvodjanska Bankát. Az 5,8 százalékos piaci részesedésű Vojvodjanskáért korábban az OTP is versenybe szállt, azonban a végső tenderen – többek visszalépése után – pusztán az NBG adott be kötelező ajánlatot.
A hazai bank azonban további akvizíciós terveket is dédelget. A nemrég bejelentett új célpont a bolgár DZI Bank. A tizenegyedik legnagyobb bulgáriai hitelintézet bár kisebb, de érzékelhető piaci jelenléte kedvezőbb helyzetbe hozhatná az OTP bolgár leányát, a DSK Bankot is. HP
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.