BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A garantált alapoké az elsőség

Több mint 670 milliárd forint – az első három negyedévben ekkora volumenű tőke áramlott a hazai befektetési alapokba, ez kiugrónak is tekinthető a piac eddigi növekedési ütemét tekintve. Igaz, a 2006. január–szeptemberi több mint 30 százalékos bővülésben oroszlánszerep jutott a kamatadó előtti befektetői rohamnak is, hiszen augusztusban 300 milliárd forinttal nőtt a konstrukciók vagyona.

Míg ha a kamatadó áthúzódó hatását is beleszámítjuk – augusztus utolsó két napján leadott megbízások ugyanis az alapok jelentős részénél csak 2-3 napon belül jelennek meg az alapok nettó eszközértékadatában, azaz akkor jelennek meg a statisztikában is, ráadásul az alapok alapja konstrukciók is szeptember első napjaiban hajtottak végre befektetéseket –, akkor már 410 milliárd forint környékén járunk.

Az első három negyedév legkimagaslóbb bővülését a garantált alapok könyvelhették el 180 százalékos növekedésükkel, ráadásul szeptember végi 241 milliárd forintos nettó eszközértékükkel immáron 10 százalékos szeletet hasítanak ki a hazai befektetésialap-piacból – derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének legfrissebb öszszesítéséből. (Ez nagy előrelépést jelent az év eleji 4,5 százalékhoz képest.)

A gyarapodás egyrészt a piaci szereplők nagyobb aktivitásának köszönhető, hiszen egyre többen léptek be erre piacra, szinte folyamatosan kínálva az újabb és újabb, többéves befektetési lehetőséget a magánszemélyeknek (az alapok száma közel duplájára, 62-re nőtt kilenc hónap alatt, miközben pár alap futamideje ki is futott). Másfelől az alapok kibocsátásai során is egyre nagyobb vagyon gyűlik össze, ez azt is jelzi: a befektetők „vevők” a tőkegaranciával ellátott, többlethozam lehetőségét is magában foglaló konstrukciókra. (Bár kérdéses, hogy a jelenlegi csúcstartónak számító K&H fix plusz 14 alap 34 milliárdos jegyzési eredményét – amelyben nem kis része volt az augusztusi „felfokozott” hangulatnak is – kinek sikerül a közeljövőben megközelítenie.)

Komoly bővülés jellemezte a vegyes alapokat is, a szeptember végi 173 milliárdos vagyon 166 százalékos növekedést takar, míg a bronzérem a részvényalapoknak jutott: több mint 76 százalékkal, 288 milliárd forintra nőtt a vagyonuk.

Ennek köszönhetően majdnem beérték a kötvényalapokat, amelyeknek eszközértéke év eleje óta 46 százalékkal (257 milliárd forinttal) mérséklődött. Igaz, a lejtmenetben igen komoly szerepet játszott az OTP Optima vagyonának mérséklődése: az alap év eleji 411 milliárdos eszközértéke szeptember végére 154 milliárd apadt.

A befektetésialap-piac legnagyobb szegmensét továbbra is a pénzpiaciak alkotják 778 milliárd forintos vagyonukkal, ám érdekes kettősség jellemezte az alapkategória első kilenc hónapját: míg a pénzpiaci alapok eszközértéke 22 százalékkal csökkent, addig a likviditási alapok vagyona 147 százalékkal megugrott. Ugyancsak emelkedett az ingatlanalapok részaránya is: 607 milliárd forintos vagyonukkal közel 24 százalékos szeletet hasítottak ki szeptember végén a piacból.




Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.