BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érdemes odafigyelni: Akciók özönét indítja az OTP

Az OTP Bank október elején új terméket vezet be és akciókat indít a lakáshitelezésben, a Budapesti Olimpiai Mozgalommal (BOM) együttműködve bankkártyát bocsát ki és a kártyaüzletágban további újdonságokat is tervez - jelentette be Lantos Csaba vezérigazgató-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján. Persze a versenytársak sem tétlenkednek, az erős verseny őket is őszi akciókra késztette - fűzte hozzá.

Az OTP csoport a folyamatos termék-innovációnak köszönhetően az éles verseny mellett is őrzi vezető pozícióját a lakáshitelezésben: június végén 43,9 százalékos részesedéssel rendelkezett a teljes lakáshitelpiacon, a forint alapú lakáshitelezésben 52, a deviza alapúban pedig 24 százalékkal - mondta a vezérigazgató-helyettes.

A bekonferált újdonságok közül az egyik az október 1-jén elindított svájci frank alapú, Lakástakarék megtakarítási szerződéssel kombinált lakáshitel, aminek térnyerését kedvezményekkel ösztönzi a bank: egy éven keresztül nem kell kezelési költséget fizetni, s november 17-ig a közjegyzői és értékbecslési díjat sem kell megfizetni. A termékcsomag induló törlesztő részletei - a lakáselőtakarékossági betéthez igénybe vehető 30 százalékos állami támogatásnak is köszönhetően - a normál konstrukcióhoz képest 20 százalékkal alacsonyabbak.

A szabad felhasználású OTP Gyorshitelt október 1-jétől alacsony törlesztés mellett is igényelni lehet, az induló fizetési teher - Lakástakarék szerződéssel kombinálva - 20 százalékkal alacsonyabb az általános feltételű OTP Gyorshitelhez képest. Ezt a bank 3 millió forintig 3 nap alatt elbírálja, s mivel a hitelszerződést nem szükséges közjegyzői okiratba foglalni, a folyósításra a szerződéskötést követően két munkanapon belül sor kerülhet.

A bank október 1. és november 17. között minden svájci frank alapú devizahitel, valamint új lakás vásárlására és építésére szolgáló hitel értékbecslési díját elengedi (a díj összege 5 millió forintos, 20 éves futamidejű hitelnél elérheti a 70 ezer forintot). A forintban fix törlesztésű, 300 ezer és 1,6 millió forint közötti összegű svájci frank alapú kölcsönt október 2-tól november 30-ig 10,95 és 11,50 százalék közötti ügyleti kamaton kínálja az OTP őszi személyi kölcsön akciója során.

Ami a megtakarításokat illeti, október 7-én futamidőtől és összegtől függően 1-3 százalékpontos kamatemelést hajt végre a hitelintézet a fix kamatozású lakossági forint megtakarítások körében úgy, hogy a hosszabb távú lekötéseket magasabb prémiummal honorálja. A legmagasabb, 3 százalékpontos emelés a fix kamatozással 12 hónapra lekötött forint betéteknél érvényesül. Az elérhető kamat az 1 millió forint alatti összegeknél 5,75, az 5 millió forint feletti összegeknél 6,5 százalékra növekszik.

Az OTP október 3-án betétlekötési akciót is indított, amelynek során 3 hónapos fix kamatozású betételhelyezési lehetőséget kínál, az elérhető kamat az összegtől függően akár 7 százalék is lehet. Ugyancsak a lakossági ügyfelek számára kínált megtakarítási palettát bővítették szeptemberben az euróban kibocsátott jelzáloglevelek, amelyek jelenleg is jegyezhetőek 100,2 százalékos árfolyamon. Az egyéves futamidejű papírok egységes hozammutatója (EHM) 3,427 százalék, kamatait euróban fizetik, a minimális jegyzési érték 500 euró.

Kártyafronton is újított az OTP Bank: legújabb terméke az OTP-BOM hitelkártya, amivel a Budapesti Olimpiai Mozgalmat kívánja támogatni azáltal, hogy jutalékbevételének terhére 5 forintot juttat minden, ezzel a kártyával lebonyolított vásárlás után a BOM-nak. Lantos Csaba arra számít, évente több millió forinthoz jut ily módon a szervezet. Az október 5-től igényelhető, dombornyomott, affinity (támogató) típusú Visa classic bankkártyához 150-600 ezer forintos hitelkeret kapcsolódik, a kamatmentes időszak legfeljebb 45 nap, a teljes hiteldíjmutató (THM) 34,64-39,28 százalék. Az első évben a bank nem számítja fel az 5 ezer forintos kártyadíjat.

A kártyát Kásás Tamás többszörös világ- és olimpiai bajnok képmása díszíti. A BOM nevű közhasznú egyesületet, amelynek az OTP Bank egyik alapító tagja, tizenöt, a magyar gazdasági életben meghatározó szerepet játszó vállalat, valamint több mint száz magánszemély (cégvezetők, médiaszakemberek, közéleti személyek, sportolók) hozták létre. Az egyesület fő feladatának tekinti, hogy a döntéshozókat és a közvéleményt megismertesse egy budapesti rendezésű olimpia előnyeivel, hatásaival és kockázataival, népszerűsítse az olimpia ügyét.

Nyúl Sándor, a BOM alelnöke, a TriGránit Fejlesztési Zrt. operatív vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a jövő hónapban a BOM támogatásával elkészül egy megvalósíthatósági tanulmány is. Az OTP Bank a kártya üzletágban 2007 első félévében több új szolgáltatás bevezetését tervezi - mondta Lantos Csaba.

Az egyik újdonság a cashback tranzakciók, azaz a vásárlással egybekötött kisösszegű készpénzfelvételi lehetőség bevezetése lesz (a kasszánál kártyával való fizetéskor készpénzt is kérhetünk a pénztárostól). A tervek között szerepel továbbá a POS-en történő mobiltelefon- feltöltés, valamint az ATM-en keresztül történő számlafizetés bevezetése is. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.