A befektetési alapok hazai piacának szeptemberi adatai aligha okoznak meglepetést, hiszen az augusztusi rohamot követően – a kamatadó miatt több mint 400 milliárd forinttal nőtt az alapok vagyona – a piac „leülésére” számítottak az alapkezelők. Az elmúlt hónapban közel 135 milliárd forinttal, 2500 milliárd fölé nőtt a befektetési alapok eszközértéke, bár a szeptemberi növekményben igen nagy szerepe van a kamatadó áthúzódó hatásának – fogalmazott Temmel András, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) főtitkára. Szeptember első két napjában mintegy 110 milliárd forint áramlott a konstrukciókba – az augusztus utolsó két napján leadott megbízások ugyanis az alapok jelentős részénél csak 2-3 napon belül jelennek meg az alapok nettó eszközérték adatában, azaz akkor jelennek meg a statisztikában is –, ráadásul az alapok alapja konstrukciók is szeptember első napjaiban eszközöltek befektetéseket – azaz akkor költötték el befektetési alapokra a hozzájuk augusztusban beérkezett pénzeket –, ez utóbbi volumene becslések szerint 15 milliárd forintra tehető. A szeptemberi (kamatadóhatás nélküli) új befektetés így mintegy 10 milliárdos lehetett – jegyezte meg Temmel András.
Az elmúlt hónapokat jellemző tendenciák szeptemberben sem változtak, azaz a befektetők nem mozdultak el a kockázatosabb konstrukciók felé, ezzel próbálva kompenzálni a kamatadó miatti hozamkiesést. Továbbra is a pénzpiaci és az ingatlanalapok viszik el a pálmát, de érdemben nőtt a vegyes alapok vagyona is. A kötvényalapokból történő pénzkivonás üteme csökkent ugyan szeptemberben, de a lemorzsolódás folytatódik, amely döntően az OTP Optima számlájára írható.
A befektetési alapok piacán október is visszafogott növekedést hozhat – véli Temmel András, s mint hozzátette: előbb-utóbb azért minden visszaáll a régi kerékvágásba. A befektetési alapok ugyanis a kamatadó terén nem szenvednek hátrányt a többi befektetési termékhez képest, bár a piacon jelenleg felbukkanó 8-10 százalékos banki betéti kamatakciók komoly elszívó hatást jelenthetnek.
Míg a Kínára és Indiára koncentráló befektetési alapokba nettó 377 millió dollár áramlott, addig Brazília és Oroszország – a nyersanyagárak mélyrepülése miatt – nem tartozott a favoritok közé.
Vagyonelvándorlás jellemezte a kelet-közép-európai piacokba invesztáló alapokat, amelyben a magyar- és lengyelországi politikai feszültségek is közrejátszottak. Emiatt egyébként a régiós kötvényalapokból is áramlott ki pénz.
Míg a Kínára és Indiára koncentráló befektetési alapokba nettó 377 millió dollár áramlott, addig Brazília és Oroszország – a nyersanyagárak mélyrepülése miatt – nem tartozott a favoritok közé.
Vagyonelvándorlás jellemezte a kelet-közép-európai piacokba invesztáló alapokat, amelyben a magyar- és lengyelországi politikai feszültségek is közrejátszottak. Emiatt egyébként a régiós kötvényalapokból is áramlott ki pénz.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.