BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra van két számjegyű betéti kamat

Több mint egy hónappal a kamatadó bevezetését követően, s túl egy 50 bázispontos jegybanki kamatemelésen azt lehet mondani, meglehetősen sokat változott a hazai banki kamatkörkép. Míg augusztusban 8 százalék volt a csúcs, addig október elején már 10 százalék. Felmerülhet a kérdés, kik jártak jobban: akik az augusztusi roham során – felbuzdulva a kamatadó kikerülésének lehetőségén – hosszabb távra kötötték le megtakarításaikat, vagy akik rövid távban gondolkodtak?

Augusztusban a lakossági ügyfelek többsége a hosszú távra szavazott; komoly pénzmenynyiség áramlott az éves, illetve az éven túli lekötésekbe, ezen a szinten évi 7,5-8 százalék körüli kamatot kínáltak a bankok. A megtakarítások szerkezete is érdemben módosult ennek köszönhetően, az MNB adatai szerint ugyanis számottevően csökkent a háztartások által elhelyezett rövid lejáratú betétek állománya: az egy évnél rövidebb időre lekötöttek mennyisége egy hónap alatt 257,8 milliárd forinttal (6,5 százalékkal) esett vissza, s hasonló mértékben, 275 milliárddal (16,4 százalékkal) mérséklődött a látra szóló és folyószámlabetétek állománya is júliushoz képest.

Az augusztusi kamatszintet – a 20 százalékos kamatadó hatását beszámítva – szeptembertől már csak 9,4-10 százalék körüli hozamokkal lehetett volna elérni, ám alig több mint egy hónap múltán – a bankok kamatakciójának köszönhetően – ez már teljesült is. A jegybanki kamatemelések sorozata ráadásul az elemzők szerint még nem ért véget, így ha a magánszemélyek havonta-kéthavonta görgetik a pénzüket egy emelkedő kamatkörnyezetben, akkor lehet, hogy a kamatadón pénzt veszítenek ugyan, de mindezt visszanyerhetik azzal, hogy érvényesíteni tudják a magasabb aktuális kamatlábat. Az augusztusi időszakban tehát a legjobban azok döntöttek, akik kihasználták az egyes bankok rövid távú akcióit – ahol az éven túli lejáratokhoz hasonló kamatokat érhettek el a magánszemélyek –, s így a lejáró pénzüket most magasabb hozamok mellett tudják befektetni, szintén rövid futamidőre.

A két számjegyű hozamok közel két év után bukkantak fel ismét a bankok kondíciós listáin, bár igaz, ez még kerek 10 százalékot jelent. A K&H Banknál az egy hónapos lekötést honorálják ezzel a szinttel, legalább 500 ezer forint megléte esetén, bár ennek feltétele, hogy új betételhelyezésről legyen szó. Két számjegyű kamatot ígér két „hibrid” konstrukció is: a Budapest Bank Dupla Prémium Betétje két hónapra 10 százalékot kínál, míg a CIB Bank Aranybetétje három hónapra 11-et. Ez a kamatszint csak az első lekötési időszakra vonatkozik, ott is csak a betétrészre, a konstrukció másik felét jelentő befektetésialap-részre garantált hozamot adtak.

Bár az augusztusi kamatakcióknak a zöme a szeptembert már nem érte meg, az elmúlt hetekben azonban ismét aktívabbá váltak a hitelintézetek: az OTP Bank e hónap végéig a három hónapos lekötésre 7 százalékot ígér – ennek feltétele az ötmillió forint megléte –, miközben 1-3 százalékponttal növelte a betéti kamatokat. (A legmagasabb, 3 százalékpontos emelés a 12 hónapra lekötött forintbetéteknél volt.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.