Az OTP csoport az elemzői várakozásokat felülmúló, rekordnagyságú, 53,6 milliárd forintos adózott eredményt produkált a harmadik negyedévben. Ez több mint 30 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. (A negyedévben elszámolt egyszeri tételek – amelyek leginkább ingatlanértékesítésből eredtek – eredményhatásának kiszűrésével az adózott profit hozzávetőleg 47,5 milliárd forint lenne.) Spéder Zoltán alelnök szerint e teljesítmény tükrében tartható a 2006 egészére vonatkozó, 184-185 milliárdos adózott nyereség elérésére vonatkozó cél.
Spéder rámutatott: az intenzív volumennövekedés tovább folytatódott mind a mérlegfőösszeg, mind a hitelek és betétek területén. Figyelemre méltó, hogy a bankcsoport több területen is növelni tudta súlyát a szereplők között, a mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedés 0,9 százalékponttal, 24,4 százalékra javult.
(A bankcsoport mérlegfőösszege egyébként egy év alatt több mint negyedével bővült.) Ami a hitelezési oldalt illeti: az önkormányzati és fogyasztási hiteleknél erősíteni tudta pozícióit az OTP, a lakossági betéteknél, illetve a lakáshiteleknél viszont veszített súlyából. A hitelállományok intenzív növekedése mellett a portfólió minősége továbbra is jó, érdemben nem változott a negyedév során.
A nettó kamatbevételek jelentősen, az előző negyedévhez képest 46,2 százalékkal növekedtek, ám ez gyakorlatilag teljes egészében a swapügyletek hatásával magyarázható. Ennek eredményeként a nettó kamatmarzs csaknem két százalékponttal, 7,18 százalékra javult, a swappal korrigált mutató ugyanakkor 40 bázisponttal alacsonyabb az előző negyedévhez képest. A nettó díj- és jutalékbevételek egy év alatt 15,6 százalékkal növekedtek, és 28,6 milliárd forintot értek el.
A közelmúlt tendenciáihoz hasonlóan a külföldi érdekeltségek egyre nagyobb mértékben járulnak hozzá a csoport teljesítményéhez: részesedésük a hiteleknél a harmadik negyedév végén 26,8, a betéteknél 28, az adózás előtti eredménynél pedig 12,3 százalékot tett ki.
Az OTP csoport az elmúlt hónapokban 1,3 milliárd eurónyi forrást vont be külföldi – orosz, ukrán, illetve szerbiai – akvizícióinak finanszírozására – közölte Spéder Zoltán. A bevont forrás 300 millió eurónyi alárendelt kölcsöntőkéből, 514 millió euró átváltható kötvényből, és 500 millió euró járulékos kölcsöntőkéből tevődött össze.
Az alelnök szerint a finanszírozás költségei 2007-ben várhatóan 65 millió eurót érnek el, ám ezt bőven felülmúlja majd az orosz és ukrán leánybankoknak a csoportszintű eredményhez történő hozzájárulása. A lakáshitelek Oroszországban az idén és a következő két évben évi 50, Ukrajnában 70 százalékos ütemben bővülnek – tette hozzá. Az ukrán leánynál ugyanakkor az átlagnál is kedvezőbb növekedést kell produkálni, hiszen ott a piaci részesedés megduplázása – ötről tíz százalékra – a cél. BM
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.