BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jók a tőkepiaci kilátások

2007-ben folytatódhat a Kelet-Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) régió államai – ezen belül Magyarország – részvénypiacának a növekedése, hiszen jók a nemzetgazdaságok kilátásai, és a globális növekedés is kitarthat – vélik a Citigroup Inc. elemzői. Az Egyesült Államok legnagyobb bankjának két stratégája, Andrew Howell és Geoffrey Dennis úgy véli, hogy az említett régió részvényei jövőre 15 százalékkal erősödnek, így a növekedés immár hatodik éve töretlen lesz.

A két szakértő kedvencei között van Magyarország, Törökország és Egyiptom, illetve az olajszektor nélkül vett Oroszország. Még közelebbről vizsgálva: a favorit részvénykibocsátó a Magyar Telekom (a távközlési papír a Richter helyét vette át) és az OTP, a lengyel gázmonopolcég Polskie Gornictwo Naftowe i Gazownictwo SA, az orosz állami villamosenergia-szolgáltató óriás OAO Unified Energy System, az eszközértéket tekintve legnagyobb török bank, az Is Bankasi AS, illetve a Közel-Kelet és Észak-Afrika legnagyobb mobilszolgáltatója, az Orascom Telecom Holding.

A Citigroup 2007 végére 27 500 pontos BUX-célértéket határozott meg, ez a december eleji állapothoz képest 18 százalék körüli növekedési potenciál.

A stratégák szerint a globális gazdasági növekedés továbbra is tisztesnek ígérkezik, bő a likviditás, a részvények nem túl drágák, így a részvénypiaci profitkilátások két számjegyűek. A Citibank már lépett is: a korábbi alulsúlyozásról felülsúlyozásra emelte a magyar részvénypiacra vonatkozó ajánlását, a lengyel részvényeket alulsúlyozásról semlegesre minősítette fel. Figyelemre méltó viszont, hogy a cseh papírokat alulsúlyozásra minősítette le. (A különféle értékelések komoly indikációk, amelyek alapján a befektetési társaságok – például a nyugdíjalapok – kialakítják portfólióépítési stratégiájukat. A most tárgyalt esetben a semleges minősítésű papírokat a befektetők már beemelik a portfólióikba.) A magyar részvénypiacnál a felminősítést azzal indokolják, hogy a makrogazdasági kiigazítás hosszabb távon újra konvergenciapályára állítja a magyar gazdaságot, habár a kiigazítási intézkedések rövid távon visszavetik a növekedést.

Figyelembe kell venni viszont azt is – globálisan gondolkodva –, hogy az EMEA-piacok teljesítményben eddig lemaradtak a többi feltörekvő régióhoz képest. A Morgan Stanley Capital International Emerging Markets globális feltörekvő piaci indexe (MSCI) az idén 26 százalékkal erősödött. Vagyis az EMEA régió részvénypiacának a Citigroup által 2007-re jelzett 15 százalék körüli erősödése feltehetően elmarad – már negyedik éve – a többi feltörekvő piachoz képest. A feltörekvő piaci rali folytatódhat, habár már a kiteljesülés, a kiforrottság fázisába érkezett, így nem árt némi óvatosság, de visszaesésről szó sincs – foglalja össze a Citigroup két stratégája a jövő évi részvénypiaci kilátásokat taglaló elemzését.

A Citigroup felhívja arra is a figyelmet, hogy a Kelet-Európa, Közel-Kelet és Afrika régióval kapcsolatban némi kockázat is felhozható: függés az árupiaci áraktól, a profitnövekedési ütem lassulása és némi „politikai zaj”, amellyel vélhetően a több régiós országban is vissza-visszatérő, enyhe politikai instabilitásra utalnak. SA

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.