BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kötvényalapok: óvatosan a hosszabbítással

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Erőteljesen erősödő forintárfolyam, mélyrepülés az állampapír-piaci hozamok terén – a hazai pénzpiacokat ezen tendenciák jellemezték az elmúlt hónapban. Itt az ideje hosszabbítani a kötvénybefektetéseken? A hazai alapkezelők rövid távon óvatosságra intenek, hosszabb távon azonban már bizakodóak. A rali kifulladóban van – véli Szalma Csaba, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója, aki bizonytalan a trend folytatódását illetően. Korrekcióra számít inkább a piacon, ez egyúttal azt is maga után vonja, hogy a kötvénybefektetések futamidejének hosszabbítása helyett érdemesebb lehet egy részét rövidebb futamidejű instrumentumokba átcsoportosítani, ez akár pénzpiaci vagy rövid kötvényalap is lehet. A K&H Alapkezelőnél is úgy látják, a következő pár hónapban maradhat a viszonylag magas volatilitás, sőt nőhet is, mivel a külső környezet most kivételesen kedvező. Kétségtelen, hogy a fiskális konszolidáció sikeres végrehajtása ellensúlyozhatja ezt az esetlegesen kedvezőtlen hatást – emelte ki Majoros György, a K&H Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere. Hangsúlyozta, hogy befektetési alapjaikat nem az éppen aktuális piaci környezethez szabva ajánlják, hanem az ügyfél hozamelvárása, kockázati tűrőképessége és befektetési horizontja alapján. Rövid távon így kockázatmentes befektetésként a pénzpiaci, egy év körüli időtávra a rövid kötvény-alapot, többéves időtartamra pedig a kötvényalapot ajánlják a befektetőknek.

Jelenleg kedvező a hangulat a pénzpiacon, ám vannak kockázatok – fogalmazott Móricz Dániel, a Concorde Alapkezelő portfóliómenedzsere. A befektetők pesszimizmusa az elmúlt egy-két hónapban megváltozott, s egy ilyen általában hosszabb ideig tart. Az egy hónap alatt végbement 100 bázispontos hozamcsökkenés ugyanakkor óvatosságra int, éppen ezért folytatódó trend esetén már alulsúlyozást javasolna az alapkezelő. A forint árfolyama igen erőteljesen erősödött az utóbbi időben, többen úgy látják, hogy az MNB-nek már csak egy 25 bázispontos kamatemelés van a tarsolyában, de vannak, akik már kamatcsökkenést „áraznak” be – fogalmaz Durucz György, az Erste Alapkezelő portfóliómenedzsere. Egy ilyen lépés komoly árfolyam-erősödést okozhat véleménye szerint a rövid papíroknál, s miután a külföldi befektetők egyre inkább hihetőnek tartják az inflációs pályát, reálisnak a költségvetési hiány csökkentését, komoly erősödés történt mind a kötvény-, mind a forintárfolyamot illetően. Ez persze nem azt jelenti – jegyzi meg –, hogy az elkövetkezőkben ne forduljon elő volatilis ármozgás, ám a hoszszabb távon gondolkodóknak érdemes lehet hosszú kötvényalapok felé elmenni. Előbb-utóbb kamatcsökkentésre kerülhet sor Móricz Dániel meglátása szerint is; s bár az infláció jövő év első felében 8 százalék körül alakulhat, a 2008 évi 4-4,5 százalékos cél tekintélyes reálkamatot jelenthet. Ebből a nézőpontból pedig nem rossz döntés magyar kötvényeket vásárolni, ám a befektetőknek nem árt tisztában lenniük a kockázatokkal, mint például a magas államháztartási hiánnyal – tette hozzá. Egyéves távlatban Szalma Csaba is több bizonytalansági elemet lát mind inflációs téren, mind a fejlett piacokhoz képesti felár alakulását illetően, ez egyúttal a hazánkba beáramló külföldi tőkét is meghatározza, éppen ezért a semleges pozíció mellett voksol.

Érdemes elmozdulni az euróalapú kötvények felé

A következő pár hónapra ugyanakkor – „biztosításként” – érdemes lehet az euróbefektetések irányában is diverzifikálni – hangzik a piaci szereplők egybecsengő véleménye.

A devizakitettség nem csak forintárfolyam-csökkenésnél jöhet jól. Parádi Tamás, az SPB Befektetési Zrt. vezérigazgatójának meglátása szerint ugyanis a feltörekvő piaci kötvényalapok is felveszik már a versenyt a hazai állampapír hozamával, azaz nemcsak részvény-, de már kötvényoldalon sem verhetetlen a magyar piac.

Hasonlóan vélekedik Bereczki Zoltán, a BNP Paribas Asset Management Magyarországért felelős értékesítési igazgatója is, aki elsősorban a high yield típusú, illetve vállalati kötvényalapokat ajánlja a befektetőknek.

Ezek hozamukat tekintve közelítenek a magyar állampapírok hozamához. A külföldi pénzpiaci alapok egyre inkább felváltják a devizabetéteket – hangzik a jövőképe.

A Credit Suisse-nél az abszolút hozamra törekvő, úgynevezett target return kötvény- és az átváltható kötvényalapok népszerűek.

A Pioneer Alapkezelőnél pedig úgy látják, hogy a következő években még megmaradhat a forintkötvények előnye a devizalapú konstrukciókhoz képest.

A devizakitettség nem csak forintárfolyam-csökkenésnél jöhet jól. Parádi Tamás, az SPB Befektetési Zrt. vezérigazgatójának meglátása szerint ugyanis a feltörekvő piaci kötvényalapok is felveszik már a versenyt a hazai állampapír hozamával, azaz nemcsak részvény-, de már kötvényoldalon sem verhetetlen a magyar piac.

Hasonlóan vélekedik Bereczki Zoltán, a BNP Paribas Asset Management Magyarországért felelős értékesítési igazgatója is, aki elsősorban a high yield típusú, illetve vállalati kötvényalapokat ajánlja a befektetőknek.

Ezek hozamukat tekintve közelítenek a magyar állampapírok hozamához. A külföldi pénzpiaci alapok egyre inkább felváltják a devizabetéteket – hangzik a jövőképe.

A Credit Suisse-nél az abszolút hozamra törekvő, úgynevezett target return kötvény- és az átváltható kötvényalapok népszerűek.

A Pioneer Alapkezelőnél pedig úgy látják, hogy a következő években még megmaradhat a forintkötvények előnye a devizalapú konstrukciókhoz képest.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.