Rátelepedett a peszszimizmus a hazai részvénypiacra, hiszen a legújabb, tegnapi tragikus Mol-gyorsjelentés után az elemzők szerint a nagyágyú OTP negyedik negyedéves beszámolója sem hozhat enyhülést a piacon. Talán az MTelekom eredményei adhatnak némi lökést a piacnak, ám a felhőtlen kereskedés visszatértére a pesti parkettre még várni kell, mivel leginkább külföldi tényezők befolyása alatt lesz.
Az Egis és a Richter ugyancsak kiábrándító gyorsjelentését követő, napon belüli 4 százalék körüli árfolyamzuhanáshoz hasonlóan a vártnál kedvezőtlenebb negyedéves Mol-adatok is árcsökkenést hoztak, igaz, a kereskedés végére ez már mérséklődött, hiszen az olajcég kilátásai jók. Nem hatott a BUX-ra – kis súlyánál fogva – a kitűnő gazdálkodásról beszámoló TVK és az Állami Nyomda sem, holott árfolyamuk történelmi csúcsra nőtt, az előbbi 7810, az utóbbi 8000 forintra.
A tragikus negyedév ellenére az elemzők nem látják olyan borúsnak a Mol és így papírjainak jövőjét. Több nagy bank megerősítette a Molra vonatkozó ajánlásait és célárait. A KBC szakértője úgy véli: a részvényár stabilizálódni fog, leginkább a short pozíciók zárásának és a menedzsment optimista, 2007-re vonatkozó kommentárjának köszönhetően.
A holnap jelentő OTP eredménynövekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, a bank értékeltsége attraktív, így a javuló makrogazdasági környezetben a papír könnyen átárazódhat – vélekednek a UBS elemzői, akik megerősítették a vételi ajánlást és célárukat. Vágó Attila, a Concorde befektetési ház elemzője 40 milliárd forintos nettó profitot vár a tavalyi utolsó negyedévre az OTP-től, az FHB-tól pedig 1,7 milliárd forintos adózott nyereséget. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője 38,92 milliárd forintos negyedik negyedévi nettó eredményt vár az OTP-től, ez az előző negyedévhez képest 27, a tavalyelőtti bázisidőszakhoz képest pedig 5,6 százalékos visszaesés. A Raiffeisen szakértője úgy véli, hogy a vezető magyar bankpapírárfolyam rövid távon negatívan korrigálhat, ám hosszú távon már jók a kilátások.
A Merrill Lynch számításai szerint az OTP 182 milliárd forintos nettó profitot ért el éves szinten. A 2006-os eredménynél a lefelé mutató kockázatok jelentősebbek, mivel a legfrissebb adatok szerint az elmúlt hónapokban a vállalati és lakossági hitelezés, valamint lakossági betétállomány növekedése a vártnál gyorsabb ütemben lassult. További rizikót jelent, hogy a Merrill nem számolt az akvirált leánybankok átstrukturálása miatt képzett céltartalékkal. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.