BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatott az akcióözön decemberben

Csaknem kétszázmilliárd forinttal gyarapították decemberben betétállományukat a hazai háztartások, ez vélhetően a szokásos év végi jutalmaknak köszönhető – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közzétett adatokból. A decemberi hajrá eredményeként a lakossági betétek mennyisége az év végén meghaladta a 6300 milliárd forintot, az éves növekedés mértékét pedig sikerült a 2006-ost jóval meghaladó üteműre – 6,8 százalékra – feltornászni. A növekmény nagy részét a szokásoknak megfelelően az éven belül lekötött betétek adták, állományuk egyetlen hónap alatt több mint 135 milliárd forinttal emelkedett.

Ami a hiteleket illeti, ott még mindig igen bátornak mutatkozik a hazai lakosság. A tavalyi, 24,45 százalékos növekedés alig marad el a 2006-os 25,5 százaléktól: ennek megfelelően az állomány már rövidesen elérheti a 6000 milliárdos szintet. A gyors növekedés miatt tovább zárul az olló a háztartások hitel- és betétállománya között: ha nem történik jelentős trendforduló, a kölcsönök állománya néhány hónapon belül meghaladhatja majd a betétben tartott megtakarításokét. Az ezredfordulót követő évek gyakorlatától eltérően viszont most már egyértelműen a fogyasztási hitelek húzzák a piacot: mennyiségük tavaly csaknem 39 százalékkal – igaz, a 2006-osnál már kissé lassabb ütemben – nőtt, részarányuk pedig már meghaladja a 40 százalékot.

A devizahitelek részaránya novemberhez képest tovább emelkedett, és elérte az 55 százalékos szintet. A lakáshiteleknél – elsősorban a 2002–2003-ban kihelyezett, nagy mennyiségű támogatott forinthitelnek köszönhetően – még mindig „csak” 46,4 százalék az idegen fizetőeszközben nyilvántartott tételek aránya, a fogyasztási jellegű kölcsönöknél viszont bő kétharmados a részesedésük. BM

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.