Egyre nagyobb léptékben gyengül a forint
Túllépte a 232-es határt a forint euróárfolyama, és délután fél 5-kor 236,63-on állt meg. Ez majdnem 3 forintos gyengülés egy nap alatt, hiszen tegnap záráskor 230,47, ma reggel 230,52 forintot kértek a deviapiacon az euróért a kereskedők.
Majdnem ugyanennyivel lett drágább a svájci frank is a hazai fizetőeszközhöz képest: késő délután 145,072 forinton kereskedtek az alpesi devizával, míg ma reggel 142,694 forintot kértek érte.
A dollárral szemben ugyan reggel még tartotta magát, délutánra begyengült a forint: fél 5 után nem sokkal 145,590 forintot ér az Egyesült Államok devizája, szemben a reggeli 144,490-es szinttel.
A japán jennel szemben kismértékben, de szintén egész nap gyengült a hazai pénz: jelenleg 1,397 forintért adják az ázsiai devizát.
Az angol font hihetetlenül lent volt még reggel, és mindössze 288,867 forintba került, napközben viszont majdnem 4 forinttal ment fel ára, jelenleg 292,158 forintot kell adni a britek pénzéért.
A kereskedők szerint a nemzetközi piacokon a kockázat vállaló hajlandóság csökkenése miatt érzékelhetően csökkent délelőtt a feltörekvő devizák mindegyike, délután azonban a zloty és a cseh korona esetében megfordult a tendencia. A forint erőteljesebb gyengülését azzal magyarázták a kereskedők, hogy az elmúlt napokban, hetekben az átlagot meghaladó volt a forint erősödése. "Megrázták a fát" - fogalmaztak a kereskedők.
Egyes vélekedések szerint a Mol közelgő osztalékfizetése is hozzájárulhatott a gyengüléshez, mert a cég zömében külföldi részvényesei az osztalékot valószínúleg euróra kívánják majd konvertálni.
A bankközi forintpiacon az árfolyam alakulásával párhuzamosan emelkedtek a kamatok, a hozamok 7-8 bázisponttal kerültek magasabbra; a három hónapos kamat jelenleg 8,55 százalék, a 12 hónapos pedig 8,70 százalék.
Hasonló irányú, de sokkal erőteljesebb elmozdulás történt az állampapírok másodpiacán, a 3 és 5 éves hozamok a keddi kereskedésben 13-15 bázisponttal emelkedtek, 9,15 és 8,30 százalékra.


