Izlanddal emlegették együtt tegnap Magyarországot: több fórumon több vélemény is napvilágot látott, amely szerint a jelenlegi piaci likviditás- és bizalomhiány, illetve a megemelkedett forrásköltségek miatt akár el is lehetetlenülhet az ország külső finanszírozása. A hír elterjedését követően pánikszerűen menekültek a befektetők a magyar eszközöktől: a forint lapzártáig 5,3 százalékkal gyengült az euróhoz képest, miközben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) első számú indexe 1953 ponttal, 14 484,1-ig zuhant, és 11,88 százalékos esésével a világ legrosszabbul teljesítő benchmark tőzsdeindexévé vált.
Tegnap az illikvid állampapír-piacon is nagy árfolyamesések voltak, zárásra 9,15–11,7 százalék közötti magas hozamok alakultak ki. Az eladási nyomás alapvetően a rövid papírokat sújtotta, a hosszabb lejáratokon ugyanis végképp alig volt forgalom – mondta el Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője. Az eladások okai egyértelműen országkockázati faktorok voltak, amelyek fundamentálisan nem, inkább csak a befektetők „katasztrófaváró” hangulatával indokolhatók – tette hozzá az elemző.
Igyekszik megnyugtatni a piacot Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, aki tegnap úgy nyilatkozott, a hazai állampapírpiac megtámasztása és élénkítése érdekében az MNB rövidesen előáll egy intézkedéscsomaggal, amelyben az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), a Pénzügyminisztérium, a pénzügyi felügyelet és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is szerepet kap. Nem lát pánikra okot Borbély László, az ÁKK megbízott vezérigazgatója sem, aki a Reutersnek elmondta: a további kibocsátások visszafogása és a másodlagos piac befagyása ellenére a magyar állam finanszírozása az év hátralévő részében biztosított. A korábbi kibocsátások ugyanis magas készpénztartalékot képeztek, emellett a költségvetés helyzete is jobb a vártnál. Borbély szerint, ha a következő hónapokban egyáltalán nem jut devizaalapú finanszírozáshoz az állam, az év végéig akkor sincs veszély. A vezérigazgató hozzátette, időbe telik, amíg a már bejelentett kormányzati intézkedések likviditásfokozó hatása érvényesül a piacon. Összehangolt lépésekre elsősorban a befektetői bizalom helyreállítása érdekében lehet szükség, hiszen a forint robbanásszerűen gyengült a bankközi devizapiacon nemcsak az euróval, hanem a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A zöldhasú egy nap alatt 11, az alpesi deviza 12 forinttal lett drágább. Délután öt órakor egy euróért 267,9, egy dollárért 197,1, egy svájci frankért pedig csaknem 176 forintot kértek a kereskedők, vagyis tegnap a múlt péntekihez hasonlóan a spekulációs támadás lehetőségét felvetve mozgott a magyar fizetőeszköz árfolyama.
A forint elleni támadásról olyan értelemben beszélhetünk, hogy Magyarországot a válság által legsebezhetőbb országok közé sorolják a befektetők, annak ellenére, hogy a makrofundamentumok ezt csak részben indokolják – véli Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője. A piaci szereplők, ahogy a kockázatos kötvényesített hiteleket tartó cégek papírjaitól, úgy a nagy külső adóssággal rendelkező és jelentős devizafinanszírozásra szoruló országok eszközeitől is pánikszerűen szabadulnak. Bár a hazai kockázati felárak jóval alacsonyabbak, mint Ukrajnában, Bulgáriában, Romániában vagy a balti államokban, a befektetők nem a makrohelyzet, hanem a nagyon erősen negatív hangulat alapján döntenek. Öröm az ürömben, hogy az erősödésben is élen járhat majd a forint, ha ismét helyreáll a nyugalom a piacokon. Addig azonban, amíg a globális pénzügyi szektort nem sikerül tartósan stabilizálni, és nem készülnek el a válság következményeivel már számoló, hiteles makropályán alapuló gazdaságpolitikai válaszok, addig a magyar deviza árfolyama tovább csaponghat – tette hozzá az elemző.
A BÉT-en sem volt megnyugtatóbb a hangulat, mint a devizapiacon: a BUX index szinte összes tagjának a kereskedését felfüggesztették a nap folyamán. Zárásra a százalékosan legnagyobb negatív érték a 3784 forintért vásárolható OTP papírjai mellett virított, a bank részvényei 2 bázispont híján 15 százalékkal váltak olcsóbbá. A páratlan zuhanásban szerepet játszhatott az is, hogy a Merrill Lynch 36 százalékkal, 4800 forintra csökkentette az OTP részvényeire vonatkozó célárfolyamát. Az árfolyamesési verseny ezüstérmese a Mol lett, amely 14,97 százalékkal, 11 895 forintig esett. VG
A MKB Bank szakértői kiemelték: az MNB feltehetően nem reagál a fundamentálisan megalapozatlan piaci mozgásokra, és amúgy is szerencsésebb lenne, ha az alapkamatot csak a forint árfolyamának stabilizálódása után kezdenék el változtatni.
A piacok lehiggadását követően a jegybank valószínűleg megkezdi a 8,5 százalékos kamatszint fokozatos lefaragását, ezt feltehetőleg a novemberi inflációs előrejelzés adatai is támogatják.
A MKB Bank szakértői kiemelték: az MNB feltehetően nem reagál a fundamentálisan megalapozatlan piaci mozgásokra, és amúgy is szerencsésebb lenne, ha az alapkamatot csak a forint árfolyamának stabilizálódása után kezdenék el változtatni.
A piacok lehiggadását követően a jegybank valószínűleg megkezdi a 8,5 százalékos kamatszint fokozatos lefaragását, ezt feltehetőleg a novemberi inflációs előrejelzés adatai is támogatják.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.