BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meghúzták a hitelféket

Nem fogad be hétfőtől új euró- és svájcifrank-alapú hitelkérelmeket az MKB Bank – közölte a hitelintézet. A lépés hátterében a bank magyarázata szerint az áll, hogy a forint árfolyamának utóbbi hetekben tapasztalt gyengülése, valamint a korábbiakhoz képest jelentős volatilitás minden eddiginél bizonytalanabbá teszi a jövőbeni árfolyamra vonatkozó várakozásokat. A felfüggesztés határozatlan időre szól, és nem érinti a már befogadott hitelkérelmeket.

Az MKB lépésére vegyesen reagáltak a hazai hitelintézetek: az Erste Bank a „refinanszírozási piac változásait követve” folyamatosan vizsgálja felül a finanszírozási konstrukciókat”. Hasonlóan nyilatkozott az OTP Bank is, amely „mérlegeli a kialakult pénzpiaci helyzetet, és prognózisanalízisek alapján rövid időn belül döntést hoz az esetleges változtatások szükségességéről”. Az OTP egyébként a hét végén jelentősen növelte a deviza vételi és eladási árfolyama közötti rést. A hitelintézet péntek délután már az eurónál, a dollárnál, a svájci franknál és a jennél is azonos deviza- és valutavételi árfolyamot alkalmazott.

A K&H és a Budapest Bank nyomatékosította, hogy folytatja a devizahitelek nyújtását, és hasonlóan nyilatkozott a Figyelőnetnek az UniCredit Bank is. A lap ugyanakkor piaci híresztelésekre hivatkozva azt írta, hogy az MKB-éhoz hasonló lépest fontolgat több hazai bank.

A lapunknak nyilatkozó banki szakértők szerint az MKB lépése nem meglepő, sőt több piaci szereplő is köveheti a jelenleg harmadik-negyedik számú szereplőnek számító MKB példáját. Elsősorban olyan hitelintézetek kényszerülhetnek ilyen lépésre, amelyek a hitelezéshez szükséges forrásaikat anyabankjuktól szerezték, és szinte kizárólag rövid lejáratú deviza-csereügyleteket kötöttek.

A jelenlegi helyzetben – vélik forrásaink – arra mindenképpen számítani kell, hogy több bank is jelentősen emelni kényszerül devizahiteleinek kamatlábait, illetve szigorodnak a piacon a hitelezési feltételek is. A devizahitelek várható drágulása ugyanakkor a forintkölcsönöknél várhatóan nem eredményez árcsökkenést, hiszen a hitelintézetek a továbbiakban sem jutnak olcsóbban forintforrásokhoz. A támogatott lakáshitelek iránt ugyanakkor – a devizahitelek feltételeinek érezhető szigorodása esetén – jelentősen növekedhet a kereslet, hiszen azok kondíciói (az új lakásokhoz igényelhető változatoknál legalábbis) nemegyszer még kedvezőbbek is, mint a piaci alapon működő devizakölcsönöknél. A támogatott lakáshitelek kamatperiódusa ráadásul jóval hosszabb – egy-, illetve ötéves –, mint a devizahiteleké, így az ilyen kölcsönökben ülő adósok minden különösebb probléma nélkül átvészelhetik a jelenlegi időszakot. A devizahitelezés visszafogása különösen érzékenyen érintheti a hazai háztartásokat, hiszen azok új hiteleik 90 százalékát idegen fizetőeszközben veszik fel.

Ma már a devizahitelek 60 százalékot – csaknem 4000 milliárd forintot – képviselnek a háztartások összes tartozásán belül. A háztartások kitettsége a svájci frankkal szemben a legnagyobb, az alpesi devizában kinn lévő hitelek aránya augusztusban már meghaladta az 52 százalékot. A teljes hazai bankpiacon – a pénzügyi felügyelet adatai szerint – összesen közel 11 500 milliárd forintnyi devizahitelt tartanak nyilván. VG

Privatizálhatják a BayernLB-t

Németország legnagyobb tartományi bankjának privatizációját kezdenék meg a bajor liberálisok (FDP). A tartományi választást megelőzően a müncheni FDP főtitkára úgy nyilatkozott, hogy egy új modellbe szeretnék helyezni a BayernLB működését.

A liberális politikus a privatizációt látná legszívesebben, hozzátéve, hogy a szomszédos Baden-Württemberg tartományi bankjával tervbe vett fúzió is egy lehetőség. Az FDP a koalíciós partnerjelöltje a jelenlegi kormánypártnak (CSU).

A liberális politikus a privatizációt látná legszívesebben, hozzátéve, hogy a szomszédos Baden-Württemberg tartományi bankjával tervbe vett fúzió is egy lehetőség. Az FDP a koalíciós partnerjelöltje a jelenlegi kormánypártnak (CSU).-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.