Megjelent a rezsistopról szóló kormányrendelet – minden részletre választ kaptunk, kiderült, hogy végül mennyibe kerül a kormányzati akció
Az eredetileg becsült 50 milliárd forint helyett 55 milliárd forintba kerül a lakosság januárban megugrott fűtési költségének mérséklése, azaz a rezsistop a kedd este közzétett kormányrendelet szerint. A forrást a Robin Hood-adóra kötelezett vállalatok egy része adja össze azon keresztül, hogy ezen adójuk – a Világgazdaság korábbi értesülésével egybecsengve – fél százalékkal nő.

A rezsistopnak nevezett intézkedést az indokolta a kormányrendelet szerint, hogy a másfél évtizede nem látott, rendkívüli hideg jócskán megemelte a családok fűtési költségét. Fűtési módtól és számlázási módtól függően eltérő technikai megoldásokkal, de minden magyar háztartás hozzáfér valamilyen kedvezményhez. Ez a földgáz, az áram és a távhő esetében egyszeri 30 százalékos támogatást jelent.
A földgázkedvezmény érvényesítése bonyolultabb a többinél, mert a kedvezményre jogosult lakossági vásárlók többféle elszámolási módon fizetnek a gázért. Alaphelyzetben a kedvezményre jogosult gázzal fűtők 30 százalékos mennyiségi kedvezményhez jutnak, ennek részleteiről tegnap Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese adott részletes tájékoztatást. E kedvezményre tehát nem jogosult, aki csak főz a gázzal, és átalánydíjat fizet.
Variációk a támogatás eljuttatására
Ha a diktálása után fizető lakossági fogyasztó a januári felhasználásáról egy- vagy többhavi elszámolószámlát kap, akkor az egyetemes szolgáltató e fogyasztásáról a 2026. januári fogyasztás 3 százalékos mennyiségének megfelelő összegű mennyiségi kedvezményt ad.
Ha az egyenletes mennyiségen vagy a hőmérsékletfüggő mennyiségen alapuló részszámlás lakossági fogyasztó a januári földgázfogyasztásáról egy vagy több részszámlát kap, akkor részére az egyetemes szolgáltató a 2026. évi elszámolószámlában a megadott módszertan szerint kiszámított mennyiségi kedvezményt biztosít.
Most sem fizet többet, aki tavaly az átlagfogyasztáson belül marad
- Az a lakossági fogyasztó, amely tavaly éves szinten nem használt többet az átlagfogyasztásként meghatározott mennyiségnél, illetve az a nagycsaládos, aki nem használt több gázt a számára megemelt, még rezsicsökkentett áron igénybe vehető mennyiségnél, a januári felhasználása után sem kaphat olyan számlát, amilyen a sávhatárból való kilépésből adódna.
- Ha a mennyiségi kedvezmény nagyobb, mint a kedvezményt tartalmazó első számla bruttó számlaértéke, akkor a fennmaradó mennyiségi kedvezmény a következő havi számlákban jelenik meg.
- Az egyetemes szolgáltató az éves leolvasás alapján kiállított elszámolószámlát legkésőbb 2026. május 16-tól küldi ki a lakossági fogyasztóknak.
- Azoknál a részszámlás lakossági fogyasztóknál, akiknél az éves leolvasásuk alapján 2026. május 16-a előtt esedékes az éves elszámolószámla kibocsátása, az egyetemes szolgáltató a kibocsátás eredeti esedékessége után kiállított első részszámlában érvényesíti a kedvezményt.
- Az előre fizető mérőt használó lakossági fogyasztónak az egyetemes szolgáltató legkésőbb 2026. március 31-ig egyszeri 7000 forint támogatást jóváír.
- A lakossági fogyasztónak minősülő társasház, lakásszövetkezet esetében mérési pontonként – felhasználási helyenként – a sávhatárt és a kedvezmény mértékét a lakóépületben műszakilag megosztott, önálló lakások számának szorzata alapján kell meghatározni.
- A lakossági fogyasztó 2026. április 30-ig jogosult a földgáz mennyiségi kedvezménye helyett villamos energia mennyiségi kedvezményt igényelni. Támogatásra jogosultak az előre fizetős mérősök is.
Az egyetemes szolgáltató az áram után járó kedvezményt a nyilatkozat feldolgozása utáni első számlában, de legkésőbb a 2026. május 16. utáni első számlában érvényesíti. Az előre fizető mérősöknek legkésőbb 2026. március 31-ig egyszeri 7000 forint támogatást ad.
A rezsistop áramkedvezményét kérni kell
A mennyiségi kedvezményről és a gáz- helyett áramkedvezményt igénylő nyilatkozat módjáról az egyetemes szolgáltató február 15-ig tájékoztatja a lakossági fogyasztót. A lakossági fogyasztó április 30-ig igényelheti a villamos energia mennyiségi kedvezményt, az általa használt bármely mérési pontra, azok közül azonban csak egyre. A távhőkedvezményre jogosult lakossági felhasználónak, illetve lakossági díjfizetőnek a számla szolgáltatási díj alapdíj nélküli részének 30 százalékkal csökkentett értékéről állít ki számlát a szolgáltató, legkésőbb a 2026. tavasszal induló elszámolás során.
A szolgáltató nem jár rosszul
A kedvezményt mint támogatást minden esetben a szolgáltató adja, e bevételkiesése azonban megtérül. Megtérülnek a még az intézkedés végrehajtásával összefüggő, igazolt kiadásai is. Ezt pénzt az energiapolitikáért felelős miniszter elkülönített költségvetési forrásból ellentételezi az áram, a gáz és a távhő egyetemes szolgáltatójának.
E költségvetési forrás fő bevétele az energiaellátók különadója, ismert nevén a Robin Hood-adó.
A kormányrendelet nem írja, hogy e különadón felül még milyen más forrása lenne a rezsistop elkülönített forrásának. A különadó alapja az energiaellátók jövedelemadó-köteles tevékenységének 2024-es árbevétele. Mértéke az adóalap 0,5 százaléka, azzal, hogy a különadó összege nem haladhatja meg a távhőtörvényben megállapított 2024. adóévi jövedelemadó-alap 50 százalékát. Az adózó a különadót a 2026-ban kezdődő adóév harmadik hónapjának utolsó napjáig külön nyomtatványon megállapítja és megfizeti.
A 2008-ban, az akkori tervek szerint csak három évre bevezetett különadó tavaly 41 százalékos volt, az idén csökkent a korábbi 31 százalékra.

