Ismét markáns ütemben növelték tartozásaik állományát a háztartások – derül ki a Magyar Nemzeti Bank ada-taiból. Szeptemberben a lakossági hitelek mennyisége csaknem 300 milliárd forinttal nőtt, így az első három negyedévi emelkedés meghaladta a 23 százalékot, s ma már csaknem 6900 milliárd forintnyi tartozása van a szegmensnek. Igaz, a kilencedik havi erős növekedésben a 121,3 milliárd forintnyi kölcsönfelvétel mellett szerepet játszott a forint árfolyamának – leginkább a svájci frankkal szembeni – gyengülése is, ezáltal 175,4 milliárd forinttal gyarapodott az állomány.
A jegybanki statisztikák tanúsága szerint mind szeptemberben, mind az első három negyedévben a fogyasztási hitelek – azokon belül is a szabad felhasználású jelzálogkölcsönök – húzták leginkább a háztartási hitelpiacot. Míg egy éve csak 2209,5 milliárd forintnyi fogyasztási hitel volt a szektornál, az idén a volumen már meghaladta a 3000 milliárdos szintet, ez 36,5 százalékos növekedést jelent.
A lakáshiteleknél szintén fennmaradt a két számjegyű emelkedési ütem, ám a bővülés már korántsem olyan dinamikus, mint néhány évvel ezelőtt: a jegybank két hónappal ezelőttre vonatkozóan valamivel több mint 3500 milliárdnyi lakáshitelt tartott nyilván, ez nem egészen 17 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az új kihelyezések viszont szinte kizárólag svájci frankban történtek, amelynek következményeként a forintlakáshitelek állománya lassan, de folyamatosan erodálódott az elmúlt időszakban.
A betéti oldalon viszont továbbra sem túlságosan aktívak a háztartások, az első őszi hónapban mindössze 33,2 milliárd forinttal növelték a bankoknál és takarékszövetkezeteknél elhelyezett megtakarításaikat. A tranzakciókból származó növekedés ezen belül alig 4,5 milliárd forint volt, a gyarapodás nagy részét – 28,7 milliárd forintot – a devizabetétek átértékelődése okozta. A szeptemberig tartó egy évet vizsgálva sem túl fényes a helyzet: a 6540,9 milliárd forintos állomány nem egészen 500 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbi mértéket. Ennek is köszönhető, hogy a háztartások adósságállománya már 338,3 milliárd forinttal meghaladja a betétekét. BM
A háztartások hiteleinél nem történt számottevő változás, a betétek átlagos kamata viszont kismértékben csökkent.
A háztartások hiteleinél nem történt számottevő változás, a betétek átlagos kamata viszont kismértékben csökkent.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.