Karcsúbb az FHB-csoport - Cáfolják a csoportos leépítést
Információink szerint a leépítés nem koncentrált, a hitelintézeti csoport több részlegét is érintette. Gyuris Dániel, az FHB Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgatója lapunknak megerősítette a létszámcsökkentés tényét, ám hozzátette, hogy az elbocsátások zömmel nyugdíj előtt álló, illetve próbaidejüket töltő munkatársakat érintettek. Emellett – szögezte le – nyilvánvalóan nincs szó csoportos leépítésről, a lépés a működés hatékonyságának további növelését szolgálja.
Az FHB-nek valóban nem jelent óriási érvágást a mostani létszámcsökkentés, hiszen a bank harmadik negyedéves gyorsjelentése szerint a csoportszinten, teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottak száma szeptember végén megközelítette a hatszázat.
Az hitelintézet emellett – a komplett bankcsoport kialakítására irányuló stratégia megvalósítása részeként – az elmúlt években jelentős létszámfejlesztést hajtott végre, hiszen a 2005 végén alkalmazott munkatársak száma nagyjából a fele volt a mostaninak.
A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.


