Ma még érdemes lehet új lakossági betétlekötést kezdeményezni a hazai hitelintézeteknél, hiszen a bankoknak még nem volt idejük reagálni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbbi enyhítéseire. Az új esztendő első napjaiban viszont – legalábbis az ügyfélszolgálatok tájékoztatásai szerint – a piaci szereplők komoly mértékben csökkenthetik a kamatokat.
Az október végi, 300 bázispontos jegybanki kamatemelést követően – és az óriási forráséhség nyomán – drasztikus mértékben megemelték lakossági betéti kamataikat a bankok, és nem egy hitelintézetnél 13 százalékos vagy azt meghaladó ráták is elérhetővé váltak. A klasszikus lekötött betéteket tekintve jelenleg az Erste és az UniCredit vezet, náluk három hónapos időtávon még most is elérhető 13,5 százalékos éves kamat, de ugyanekkora hozamot kínál négy hónapra a Raiffeisen Bank is.
A jegybank viszont október vége óta 1,5 százalékpontot csökkentett az irányadó rátán. A forrásínség miatt kialakult erős versenyre való tekintettel azonban erre eddig nem nagyon reagáltak a hitelintézetek. Az esetenként 350 bázispontos „ráfizetés” az irányadó rátához képest azonban még az erős verseny ellenére sem tartható fenn: az OTP Bank és a Raiffeisen ügyfélszolgálatán egyaránt azt a tájékoztatást adták, hogy ma még érvényben maradnak a jelenlegi kondíciók, ám január első hetében valószínűleg változtatnak a kamatfeltételeken.

A hitelintézetek közül a legutóbbi kamatvágásra reagálva eddig egyedül a Budapest Bank módosított a lakossági betéti kamatok kondícióin: ennek megfelelően a bank első számú konstrukciója, a négy hónapos lekötött betét hétfőtől már csak 11 százalékot fizet, igaz, még így is egy százalékponttal többet ad az irányadó rátánál. A 13 százalékos ajánlatot viszont még mindig nem tüntette el teljesen a hitelintézet: a Dupla Prémium néven futó, befektetési alappal kombinált termékének a betéti részénél még mindig ekkora az elérhető hozam.

A bankok agresszív betétakciói viszont nem tűnnek el nyomtalanul: hatásuk a jegybanki statisztikák szerint már az első hetekben megmutatkozott. Csak októberben hozzávetőlegesen 110 milliárd forinttal növekedett a háztartások által elhelyezet betétállomány, ez több mint duplája az előző egy év alatt produkált átlagos havi értéknek. Igaz, az akkor 11,5 százalékos irányadó ráta is megtette a hatását: a lakossági ügyfelek lekötött betétei után fizetett kamat átlagos értéke 8,54 százalékra ugrott október végére, ez 94 bázisponttal nagyobb a szeptemberinél.