Újabb bankmentő-csomag az orosz bankoknak
A keret döntő hányadát állami tulajdoni hitelintézmények kapják, de – később kidolgozandó feltételek alapján – magántulajdonban lévő versenytársaik is részesedhetnek az előirányzatból. A legnagyobb összeget az ottani takarékintézet, a Szberbank kapja, hitel formájában, várhatóan 500 milliárd rubel összegben - írja a Guardian.
A kedvezményezettnek egyelőre nem lenne égetően szüksége a pénzre, annál is kevésbé, mert a tavalyi harmadik negyedévben még 23 milliárd rubeles nyereséget mutatott ki. A helyzet azonban gyorsan rosszra fordulhat, főleg a gazdaságban terjedő fizetésképtelenség miatt. A második legnagyobb, szintén állami tulajdonú VTB számára 200 milliárd rubel kiutalását tervezi a kormány, szintén kölcsön formájában. Ez a bank már jobban rá lenne utalva a pénzre, mert a tavalyi harmadik negyedévben 363 milliárd rubeles veszteséget hozott össze.
A fennmaradó hányad jutna a többi, részint magántulajdonban lévő kereskedelmi bankoknak. A kormány külön programot szervez annak ellenőrzésére, hogy a pénz valóban el is jusson a termelő és a szolgáltató szférába. A tervezett mentőakciók egyébként – mint a Reuters emlékeztet – sajátságos reakciókat váltottak ki a kedvezményezendő intézmények között. A legtöbben ugyanis állami tulajdonszerzéssel együtt járó tőkejuttatást szeretnének, ami arra utal, hogy a több mint ezer bankot számláló orosz pénzintézeti hálózat előszeretettel húzódna az állam védőszárnyai alá.


