Marad a 40 dolláros ár
A múlt héten végig 40 dollár körüli hordónkénti áron forgott a WTI típusú kőolaj a New York-i Árutőzsdén (NYMEX). Pénteken 40,17 dolláron zárt a márciusi határidős WTI, vagyis tavaly júliusi, 147,27 dolláros csúcsa óta már 73 százalékkal csökkent az ára. Lényeges változás ezen a héten sem várható a fekete arany árában – állítják a Bloomberg hírügynökség által megkérdezett szakemberek. Az árupiaci szakértők 38 és 43 dollár közötti hordónkénti árat várnak a következő napokra, 31-ből 13 szakember prognosztizált stagnáló, 9-9 pedig emelkedő, illetve süllyedő árakat a hétre.
A határidős piacon a múlt héten 38,6 és 42,68 dollár között jegyezték a kőolajat, az alacsony árat egyebek között a mélyülő recesszió számlájára írják. Ennek egyik jele, hogy a frissen munkanélkülivé válók száma január utolsó hetében 626 ezerre emelkedett az Egyesült Államokban, ez 26 esztendős rekordnak számít. „A piac bennragadt egy szűk sávban, rendkívül negatív gazdasági környezetet áraztak be” – mondja Michael Fitzpatrick, a New York-i MF Global cég elnökhelyettese.
Az áremelkedés ellen hat, hogy az Egyesült Államokban felhalmozott készletek is emelkednek. Az energetikai minisztérium február 4-i jelentése szerint a megelőző héten 7,2 millió hordóval, 346,1 millióra emelkedett az ország kőolajtartaléka, vagyis az elmúlt 19 hétből 17-ben gyarapodott a készlet. VG


