Pénz- és tőkepiac

A gyenge forint csapdájában a hitelesek

Drasztikusan megemelte a hazai háztartások tartozásainak állományát a hónapok óta gyengélkedő forintárfolyam: a szektornál kinn lévő hitelek mennyisége csak januárban majdnem 650 milliárd forinttal emelkedett.

A főként a svájci frankkal szembeni kurzus alakulásának meghatározó súlyát jól mutatja, hogy a kimutatott havi állománynövekedésnek ezúttal mindössze 4 százaléka adódott friss hitelek felvételéből.

A lakosság által elhelyezett betétek viszont értelemszerűen nem képesek ellensúlyozni ekkora megugrást. Bár a magas kamatok miatt az utóbbi hónapokban viszonylag élénk volt a megtakarítási kedv, a lakossági ügyfeleknél lévő hitelmennyiség már csaknem 1000 milliárd forinttal meghaladja a betétekét.

A devizaalapú kölcsönök drágulása – esetenként teljes eltűnése – miatt ugyanakkor egyre inkább a forintkölcsönök felé fordulnak a lakossági ügyfelek. Ennek a törekvésnek ugyanakkor gátat szabhat, hogy a kormány a kiadáscsökkentő program részeként hozzányúlna a lakáskölcsönök állami kamattámogatásához is, bár hogy konkrétan milyen formában, az egyelőre nem ismert. A kabinet tervei viszont bizonyos értelemben érthetők, hiszen ez a fajta támogatás is egyre többe kerül az államkasszának.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

forint forintalapú devizaalapú euró árfolyam hitelesek
Kapcsolódó cikkek