Lenullázott értékpapírok: toxikus hulladék helyett neutron-hitelek

A makrogazdasági ügyek kritikus elemzőjének tartott szakember – aki mellesleg az ismert szerző, John Kenneth Galbraith fia – főleg azt tartja veszélyesnek, ha a közpénzek felhasználásával végrehajtott szanálást nem kíséri a bukott intézménynél a menedzsment teljes cseréje. A támogatással az a legnagyobb baj, hogy akadályozza a tisztánlátást, mert nem derül ki a veszteség valós mértéke, amit a helyén maradó, régi menedzsment minden erejével igyekszik palástolni. Ezek a vezetők – hangoztatja a Galbraith – nem érdekeltek abban, hogy komoly bankügyletekkel, és a velük járó aprómunkával kerüljenek ki a válságból.
A legnagyobb baj akkor következik be, ha a helyükön hagyott vezetők érzik, hogy a támogatással sem lehet életben tartani az intézményt, mert akkor minden mozdítható pénzt kivisznek, ráadásul még bonuszokat és osztalékokat is követelnek – mondta a szakember, aki jelenleg a Texasi Austin Egyetem tanára. A dolog már akkor veszélyes stádiumba érkezik, amikor a veszteségeivel a bank feléli a saját tőkéjét, ezért legkésőbb ezen a ponton gondnokot vagy felügyelőt kellene kinevezni. Nem arról van szó, hogy a céget be kell zárni, mert az Egyesült Államokban, például nagy hagyományaik vannak olyan váltásoknak, amikor a bank pénteken egy név alatt szerepel, hétfőn azonban más néven, ráadásul teljesen megújított menedzsmenttel viszi tovább az üzletet. A fontos az, hogy a veszteséget minden esetben a tulajdonosok viseljék.

Az állami szerepvállalásnak csak a betétbiztosítási rendszerek működtetésére kellene korlátozódnia, mert a lakossági banki szolgáltatásoknál az nem várható el, hogy az ügyfelek gyakoroljanak ellenőrzést az intézmények működtetése felett. Galbraith a – Der Spiegel részére adott – nyilatkozatában egyértelműen csalásnak mondta a hitelminősítőknek a válság kirobbanásában játszott szerepét. Mint rámutatott, az „AAA” besorolással ellátott, de a piac által rövid idő leforgása alatt szinte nullára leárazott értékpapírok esetében a minősítőknek ellenőrizniük kellett volna a tényleges fedezetet, ezért a vesztesek akár keresettel is élhetnének az irányukban. Galbraith szerint a lenullázott értékpapírok által megtestesített követelés jellemzésére használt „toxikus hulladék” formulával szemben helytállóbb „neutron-hitelek”-ről beszélni, amelyek – a vitatott atomfegyver analógiájára – embereket pusztítanak, miközben a létrehozott épületvagyon – ki tudja milyen célokra – ép és nagyrészt érintetlen maradt.