New York: növelt veszteséggel erős mínuszban zárt a tőzsde
A tőzsdezárás előtt nem sokkal az euró 1,3274 dolláron állt, a forint a bankközin a 289,48-78 /euró sávban mozgott. A Wall Streeten a befektetői kedvet kedden némileg növelte a Goldman Sachs óriásbank bejelentése, hogy visszafizetné az állam által a pénzügyi válság miatt tavaly neki folyósított támogatást. Máskülönben a gazdaság esetleges megélénkülésével kapcsolatos pesszimizmus uralta a tőzsdei parkettet, főleg az amerikai kiskereskedelmi forgalom márciusi visszaesése miatt.
Az elemzők azonban aláhúzzák: alapvetően az amerikai tőzsdék utóbbi hetekre jellemző kedvező hangulata valószínűleg nem párolog el. A kereskedés félidejéhez közeledve New Yorkban a DJIA index 60 pontos veszteségben állt, ami 0,7 százaléknak felel meg.
Az olaj árának határozott esése azonban megállt, s a Dow Jones ipari átlagindex újból süllyedni kezdett vesztesége félidőre elérte az 1,1 százalékot. Ebben jelentős szerepe volt a Wal-Mart részvény 1,2 százalékos olcsóbbodásának.
A Nasdaq piac composite indexe 20 pontot elérő veszteségben volt, azaz ez a veszteség meghaladta az 1,2 százalékot. Csökkenéssel indult a kereskedés kedden a Wall Streeten, a vártnál rosszabb kiskereskedelmi és termelői árindex adatok húzták lefelé a mutatókat.
A DJIA ipari átlag 84,19 ponttal, 1,04 százalékkal 7973,62 pontra, a Nasdaq Composite 18,78 ponttal, 1,14 százalékkal 1634,53 pontra esett. Nagyjából fél óra múltán a DJIA 1,33 százalékos, a Nasdaq 0,71 százalékos csökkenésnél tartott.


