A Fundamenta sem fizet osztalékot
A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. az igazgatóság javaslatára nem fizet osztalékot a tavalyi eredménye után, eleget téve a PSZÁF kérésének - közölte a lakás-takarékpénztár. A Fundamenta így a teljes tavalyi adózott eredményét saját tőkéjének növelésére használta fel.
A részvényesek által a közgyűlésen megszavazott döntés következtében a társaság szavatolótőkéje a 2007. végi 3,1 milliárd forintról 2008. végére 3,9 milliárd forintra emelkedett. A Fundamenta tőkemegfelelési mutatója továbbra is magas maradt, értéke 2009. elején 18,42 százalék volt. A cég közlése szerint biztatóak az eddigi, 2009-es adatok is, a lakásszámla értékesítés az év elején emelkedő trendet mutatott: januárban 10,3 milliárd, februárban 12,1 milliárd, míg márciusban 14,4 milliárd forint szerződéses összegben kötött új lakásszámla szerződést a Fundamenta Személyi Bankár hálózat.
Érezhetően nőtt az igény az alacsony kamatozású lakás-takarékpénztári hitelek iránt is. A tavaly ilyenkor mérthez képest 28 százalékkal növekedett az alacsony, 6 százalékos kamatozású lakás-takarékpénztári hitelfelvételek száma. Az igényelt hitelösszeg pedig 52 százalékkal volt több, így összesen 802 millió forint értékben folyósított lakás-takarékpénztári hitelt a Fundamenta az év első negyedében. Így az átlagos hitelösszeg 19 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest.
A Fundamenta-lakásszámlával rendelkező ügyfelek száma az első negyedév végére 578,6 ezer főre gyarapodott, a tavaly március végén nyilvántartott 543,6 ezer főhöz képest. A lakásszámlák szerződéses összege 1130 milliárd forintra nőtt az első negyedév végére. A hitelszerződések száma 2009. első negyedévére vetítve 42,9 ezer darab volt, így a teljes (mind a betéti, mind a hitel-) állományt tekintve 621,5 ezer szerződést tart nyilván. Ezzel a társaság – ügyfélállományát tekintve – továbbra is a negyedik legnagyobb hazai hitelintézet.
A cég közzétette azt is: a lakosság részéről továbbra is jelentős az érdeklődés a stabil, valóban biztonságos megtakarítások iránt, ezért a Fundamenta 2009-ben további 200 fővel tervezi bővíteni Személyi Bankár hálózatát, amely jelenleg 1500 aktív munkatárssal dolgozik.


