BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vállalkozások, melyek nem kevés pénzt kaptak fejlesztésre Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Hetven Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vállalkozás gazdaság-fejlesztéséhez több mint kétmilliárd forint összegű támogatást adott az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács - közölte Gazda László, a tanács elnöke, az MSZP országgyűlési képviselője az MTI-vel.

A sikeresen pályázók között egyéni vállalkozók, betéti társaságok és kft-k egyaránt megtalálhatók - mondta a testületi vezető. Kiemelte: a tanács a legnagyobb összegű támogatást két ipari park kialakításához adta. A budapesti Három Cserje Ingatlanforgalmazó Kft. 456 millió forintot kapott a nagykállói, míg a Rakamazi Ipari Park Ingatlanfejlesztő és Beruházó Kft. 299 millió forintot a Tokaj melletti kisváros ipari beruházási területének a létrehozásához.

Gazda László szerint a többi vállalkozás egyenként 1,1 és 72,6 millió forint közötti összeget nyert a pályázatával.

Elmondta: A támogatott, kizárólag kis- és közepes méretű vállalkozások a versenyképességüket javító gépbeszerzésre, technológiai-, tevékenység- és szolgáltatás-fejlesztésre, informatikai beruházásra, illetve termelői eszköz-vásárlásra költik a pénzt.

 Az adatok szerint 23 cég Nyíregyházáról pályázott sikerrel, köztük autó-, élelmiszer-, építő-, fa-, nyomda-, vas-, vegyi- és villamosipari vállalkozás. A mátészalkai telephelyű vállalkozások közül 13, míg a nyírbátoriak közül 8 kapott anyagi forrást fejlesztéséhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.