BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

USA: dől a lakáshitelpiac

Rekordot döntött az első fél évben az ingatlanárverések száma az Egyesült Államokban, mivel a növekvő munkanélküliség és a csökkenő lakásárak tovább mélyítik a válságot – közölte a RealtyTrac Inc. adataira hivatkozva a Bloomberg hírügynökség.

A társaság adatai szerint több mint másfél millió lakás hitelszerződését mondták fel a bankok az első fél évben, ez 15 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adathoz viszonyítva: ez pedig azt jelenti, hogy minden nyolcvannegyedik amerikai háztartás ingatlanhitele már eljutott a végrehajtás stádiumáig. Még figyelemreméltóbb az Amerikai Jelzáloghitelezők Egyesületének a statisztikája, amely szerint mára minden nyolcadik, kölcsönnel rendelkező háztartás fizetési késedelembe esett, vagy már fel is mondták a szerződését.

„Az emberek elveszítik a munkahelyüket, illetve csökken a jövedelmük, s így sorban dőlnek be a hiteleik” – foglalta öszsze a helyzetet Richard Green, a Dél-kaliforniai Egyetem ingatlanpiaci részlegének igazgatója.

Az S&P/Case-Shiller index tanúsága szerint a lakásárak a húsz legnagyobb amerikai városban 18,1 százalékkal estek az áprilisig tartó egy évben. Az amerikai munkanélküliségi ráta pedig 9,5 százalékra emelkedett júniusban, és a megszűnt munkahelyek száma a receszszió kezdete óta 6,5 millióval emelkedett.

„Semmi esélyt nem látok arra, hogy megforduljon ez a tendencia” – nyilatkozta a Bloombergnek Donald Haurin, az Ohio Állami Egyetem közgazdászprofesszora. Az egyre több bedőlt hitel – tette hozzá – tovább nyomja lefelé az árakat az ingatlanpiacon, és újabb fizetési nehézségeket okoz a meglévő szerződéseknél.

A változtatható kamatozású hitelek okozzák a legtöbb gondot a jövőben – mutatott rá Rick Sharga, a Realty Trac alelnöke. Ezen konstrukciók ugyanis lehetővé teszik az adósnak, hogy a havonta esedékes kamatnál átmenetileg kevesebbet fizessen, ez növeli a fennmaradó tartozást és így a később fizetendő törlesztőterhet is. Sharga várakozásai szerint az év végére közelítheti a 3,2 milliót a felmondott szerződések száma az Egyesült Államokban. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.