Máris itt a fordulat: megszólalt Moszkva, keményen kiosztották Trumpot – nem is állította le az orosz olaj vásárlását India?
Oroszország készen áll arra, hogy tovább erősítse energetikai együttműködését Indiával, és nem lát jelet arra, hogy Újdelhi hátat fordítana az orosz olajnak. Moszkva szerint az együttműködés nemcsak kétoldalúan előnyös, hanem a globális energiapiac stabilitását is szolgálja.

Oroszország kész folytatni a szoros együttműködést Indiával az energiaszállítások területén
– jelentette ki Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője egy szerdai tájékoztatón. A diplomata hangsúlyozta: Moszkva továbbra is meg van győződve arról, hogy India orosz szénhidrogén-vásárlásai mindkét fél számára előnyösek, és hozzájárulnak a nemzetközi energiapiac stabilitásának fenntartásához.
Zaharova szerint Oroszország kész folytatni a partnerséget indiai partnereivel, és semmi nem utal arra, hogy Újdelhi megváltoztatta volna eddigi megközelítését. A szóvivőt azzal kapcsolatban kérdezték, miként kommentálja Donald Trump amerikai elnök kijelentését, amely szerint India hajlandó lenne lemondani az orosz olaj vásárlásáról, miközben az Egyesült Államokkal vámmegállapodásra jutott.
Moszkva: Indiának nem érdeke lemondani az orosz olajról
Az orosz külügy reakciója határozott volt. Zaharova úgy fogalmazott: nem új keletű az Egyesült Államok azon igénye, hogy megmondja más, független államoknak, kivel kereskedhetnek. Hozzátette: India álláspontja régóta ismert és következetes. Az ország vezetése világossá tette, hogy külgazdasági együttműködésében kizárólag nemzeti érdekei vezérlik, és szuverén döntéseket hoz a gazdasági célszerűség alapján.
Moszkva szerint ezért nincs ok feltételezni, hogy India újragondolta volna álláspontját az orosz energiahordozók importjával kapcsolatban. Az orosz fél továbbra is stabil, kiszámítható partnerként tekint Újdelhire, miközben a globális energiapiacon egyre élesebb geopolitikai és kereskedelmi feszültségek alakítják az erőviszonyokat.
Egyesült Államok részéről egyre erősebb nyomás nehezedik Indiára az orosz olajimport visszafogása érdekében, miközben Washington vám- és kereskedelmi kérdésekben is alkukat kínál. A korábbi bejelentések és nyilatkozatok azonban azt mutatják: India továbbra is többpólusú stratégiát követ, lavíroz a nagyhatalmak között, és energiapolitikai döntéseit nem geopolitikai elvárások, hanem saját gazdasági érdekei mentén hozza meg.
Rendkívüli: Putyint váratlanul hátba támadták, India többé nem vesz orosz olajat – Trump máris bejelentette érte a jutalmat
Donald Trump bejelentette, hogy az USA az Indiára kivetett importvámokat 25 százalékról 18 százalékra csökkenti. Narendra Modi állítólag beleegyezett az orosz olaj vásárlásának leállításába.



