Kezdjük a tényekkel. A leghosszabb gazdasági idősorokkal rendelkező Egyesült Államok gazdaságában a második világháborút követő időszakban a mostanival együtt nyolc reálgazdasági visszaesés, azaz volt megfigyelhető. Az ipari termelési adatok alapján a lejtmenet a legrövidebb esetében tíz, az eddigi leghosszabb 1973-as és 1981-es visszaesés idején 17 hónapig tartott. A termelés csökkenése pedig jellemzően 10–14 százalékos volt.
A tavaly kezdődött visszaesés ez év júniusában ért el a tizennyolcadik hónaphoz, az ipari kibocsátás zuhanása pedig elérte a 15 százalékot a csúcsértékhez képest. Ezzel a világháborút követő időszak legsúlyosabb válságát élte át az Egyesült Államok, de ez meg sem közelíti az 1929-es összeomlást. Akkor a lejtmenet harminchét hónapig tartott, és az ipar a felére zsugorodott.
Júliusban azonban másfél év után először bővült a termelés Amerikában. A tapasztalatok fényében ez különösen biztató jel. A korábbi ciklusok során – az 1949-es W alakú visszaeséstől eltekintve – a mélypont után lassú, de folyamatos kilábalás következett, hét az egyhez tehát az esélye annak, hogy a mostani kilábalás a megszokott V alakot követi. Természetesen óvatosnak kell lennünk a múlt alapján való következtetésekkel, de egyelőre úgy tűnik, a tőkepiac ezt a forgatókönyvet tartja most a legvalószínűbbnek.
A tőkepiac hagyományosan fél évvel a reálgazdasági fordulatot megelőzően éri el mélypontját, a márciusi részvénypiaci mélypontok tükrében úgy tűnik, ezúttal is így volt. Rossz lóra tettek tehát azok, akik a világgazdaság kilábalását későbbre várták a és az államadósság emelkedése vagy a nagyobb munkanélküliség miatt visszaeső fogyasztás miatt. A fordulatot ugyanis rossz helyen keresték: azt ismét a vállalatok termelési aktivitása hozta meg. Természetesen a mostani kilábalás sem lesz könnyű, ahogy a korábbiak sem voltak azok.
