BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szigorítana a lakáshitelek feltételein a brit felügyelet

Nagy-Britannia pénzügyi szabályozó hatósága be kívánja tiltani a jövedelemigazolás nélküli lakáshiteleket – derül ki a Bloomberg tudósításából. Ez az intézkedés egy összetett felügyeleti eljárás része lenne, amelynek során a szigetország pénzügyi hatósága (FSA) áttekinti a közel 1200 milliárd fontos brit lakáshitelpiacot.

„Meg szeretnénk szüntetni a jövedelemigazolás nélküli hitelezést. Ez azért súlyos probléma, mivel még 2007-ben, amikor nagymértékben növekedtek a kihelyezett lakáshitelek, az ügyfelek közel fele jutott úgy kölcsönhöz, hogy semmilyen módon nem igazolta a jövedelmét. Nagyon fontos mind a bankok, mind az ügyfelek szempontjából, hogy csak olyanok vegyenek fel lakáshitelt, akik megengedhetik maguknak” – mondta Hector Sants, az FSA vezetője a BBC rádiónak.

A brit pénzügyi hatóság emellett kötelezné a bankokat és az egyéb pénzügyi szolgáltatókat, hogy vizsgálják meg az összes lakáshitellel rendelkező ügyfél fizetőképességét, sőt, a tervek szerint az intézményeknek folyamatosan követniük kellene ügyfeleik pénzügyi helyzetét – derül ki a hatóság tegnap nyilvánosságra hozott közleményéből. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.