BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A bankok inkább költöznek, mint spórolnak

Jóllehet egyes pénzügyi cégek a City elhagyásával fenyegetnek a brit kormány által bevezetett, április 5-ig érvényes bónuszadó miatt, a többség a jelek szerint vállalja a pluszterhet.

Elbukni látszik tehát Alistair Darling eredeti szándéka , amely nem az állami bevételek növelése volt, hanem az, hogy csillagászati bónuszok kifizetése helyett tartalékolásra ösztönözze a bankokat. Eközben egyre valószínűbb, hogy az adó sem időben, sem térben nem lesz olyan korlátozott hatályú, ahogy eddig látszott.

Az utóbbi napokban a Goldman Sachs, a Morgan Chase, a JPMorgan és más pénzügyi cégek is kilátásba helyezték egyes részlegeik – például a jelentős nyereséget termelő devizakereskedelem és vagyonkezelés, vagy a back office – Londonból való elköltöztetését, tiltakozásképpen a brit kormány által decemberben bejelentett, a 25 ezer font fölötti jutalmakra vonatkozó 50 százalékos rendkívüli adó ellen.

A JPMorgan vezérigazgatója, Jamie Dimon közölte Alistair Darling pénzügyminiszterrel: az adó miatt felülvizsgálhatják a londoni Canary Wharfon tervezett másfél milliárd font értékű székházépítési tervet, a Tullett Prebon brókercég pedig felajánlotta alkalmazottainak a külföldre település lehetőségét.

A figyelmeztetések nyomán a londoni főpolgármester, Boris Johnson drámai nyilatkozatban kelt ki a kormányzati „büntetőintézkedések” ellen. Hasonló elvonás bevezetését tervezi egyébként a francia kormány is, de ez ott kisebb viharokat kavar, lévén a pénzügyi szektor nemzetgazdasági súlya (és a jutalmak összege) sokkal kisebb, mint a csatorna túlpartján.

A bankárok, illetve egyes divíziók kitelepüléséből elvben a brit Csatorna-szigetek, a tavaly bevezetett adózási szigorítások ellenére még mindig nagyon vonzó svájci pénzügyi központok (Genf, Zürich) vagy akár Frankfurt is jelentős hasznot húzhat. Karel Lannoo, a brüsszeli CEPS elemzője azonban egyszerű blöffnek tartja a fenyegetéseket. Ha egyes cégek hajlanának is a kulcsfontosságú londoni hídfőállás feladására, akkor is csak hosszú idő alatt és nagy költségek árán lehetne teljes részlegeket elköltöztetni, az adó április 5-i határidejéig semmiképpen – érvel.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.