Félhetnek-e a bankárok?
"A szövetségi kormány jelenleg nem tervezi a bankárbónuszokra különadót bevezetését" -jelentette ki a CDU-politikus abban az interjújában, amelyet a Deutscher Auslandsdepeschendienst (DAPO) hírügynökségnek adott és amelyet az ORF idéz.
A pénzügyminiszter azonban jelezte, hogy a jövőben a német pénzügyi ágazatban kifizetésre kerülő juttatásokra lényegesen erősebb szabályozások lesznek érvényben, ezek vonatkoznak majd a bónuszkifizetésekre is.
A miniszter célként jelölte meg, hogy "elkerüljék a pénzügyi ágazatban a túlzásokat és a hibás ösztönzőket." Szerinte a G20-ak által ősszel jóváhagyott részletes javadalmazási standardokat a lehető leggyorsabban és kell bevezetni Németországban.
Nagy-Britanniában decemberben vezették be a bónuszokra fizetendő különadót. Alistair Darling alig fél évvel a pártja számára vereséggel fenyegető parlamenti választások előtt tartotta meg nagy jelentőségű költségvetési beszédét, amelyben egyszeri, ötvenszázalékos adót jelentett be a 25 ezer fontnál magasabb banki jutalmakra. Ezzel arra szeretné rászorítani a pénzintézeteket, hogy minél nagyobb arányban tartalékképzésre és a hitelezés bővítésére fordítsák nyereségüket.
A pénzügyi szféra a szigetországban rosszul fogadta a különadót és számos cég áthelyezte telephelyét, hogy így mentesüljön az adófizetés alól.


