Pénz- és tőkepiac

Száguldással ünnepli az újévet az olaj

Az olaj ára ma 81 dollár fölé kúszott. Az emelkedéshez az orosz-fehérorosz konfliktus, valamint az Észak-Amerikában tapasztalt hideg tél járult hozzá.

A februári jegyzésű könnyű nyersolaj ára ma a 81,16 dollárt is elérte, a Brent pedig 79,37 dollárért kelt el a londoni kereskedésben. A John Hall Associates elemzője az AFP-nek elmondta: a hideg amerikai tél növeli a fűtőolaj iránti keresletet és ez várhatóan egy ideig így is marad.

A rekord hideg egyébként ma Ázsiára is lecsapott, több tucat repülőt várakozásra kényszerítve Kínában és Dél-Koreában. A Westhouse Securities munkatársa úgy fogalmazott: az olaj az újévet ünnepli.

A PVM elemzője aláhúzta, amit a reggeli, 80 dolláros áttörés után említettek a szakértők. Eszerint az orosz-fehérorosz konfliktus felemelheti az olaj árát, elhúzódó vita esetén ugyanis Németország és Lengyelország ellátása is veszélybe kerülhet. A helyzet ma délután tovább súlyosbodott, miután Fehéroroszország kilátásba helyezte, hogy megszünteti a Kalinyingrádba irányuló áramszállítást.

Tavaly az elmúlt négy évtized legnagyobb áremelkedésének lehettek tanúi a befektetők az árupiacokon, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss előrejelzése szerint pedig az idén a gazdaság gyorsuló bővülése miatt még tovább emelkedhetnek a nyersanyagárak.

Az ezeket mérő Reuters-Jeffries CRB index 2009-ben 24 százalékot emelkedett, a mutató ennél többet csak 1973-ban, az olajválság idején szedett magára. Az IMF saját árupiaci indexe pedig a tavaly februári ipari termelési mélypontot követő 8 hónap alatt 40 százalékkal emelkedett, holott a korábbi recessziók után ugyanennyi idő alatt átlagosan mindössze 5 százalékot emelkedett.

kőolaj olajár fehérorosz olaj Orosz
Kapcsolódó cikkek