BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nő a banki kötvényállomány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A legrövidebb állampapír-piaci hozamok már 6 százalék alatt vannak, a bankok kínálatában azonban akadnak olyan hitelpapírok, amelyek nagyvonalúbban fizetnek kamatot, mint az állam. A statisztikák szerint ráadásul ezek az értékpapírok egyre keresettebbek. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2004 elején alig 240 milliárd forintnyi vállalati hitelpapír volt az országban, tavaly a harmadik negyedév végén pedig már tizenkétszer ennyi.

A papírok fő vásárlói persze a külföldiek és a pénzügyi intézményi befektetők, de rendkívül gyorsan nő a lakossági vásárlók állománya is. Tavaly októberre már csaknem 460 milliárd forintnyi vállalati kötvény volt a háztartásoknál, több mint két és félszer annyi, mint egy évvel korábban. Az ügyfélkör java részét egyébként valószínűleg az OTP Bank szerezte meg, erre utal, hogy a hitelintézetnél ez év január végén a lakossági kötvényállomány már megközelítette a 250 milliárd forintot.

Néhány kibocsátó – az FHB, az MKB, a Raiffeisen, a CIB és a Diákhitel Központ – kötvényei a Budapesti Értéktőzsdén is forognak. A tőzsdei forgalom azonban ezeknél a papíroknál elhanyagolható. Januárban alig 3,6 millió forint értékben cseréltek gazdát vállalati kötvények a pesti parketten, és a tavalyi egész évi forgalom sem érte el az 1,37 milliárd forintot. A forgalom java része – több mint egymilliárd forintnyi – egyébként decemberre esett.

A banki kötvényeket általában a biztonságot kereső, hosszú távon adóoptimalizáló ügyfelek keresik – mondják az Erste Befektetési Zrt. szakemberei, és hasonlót tapasztaltak az OTP-nél is. A CIB-nél jellemzően a 40–50 éves budapesti és megyeszékhelyen élő klienskör vásárolja a kötvényeket, főleg a férfiak, a Citibanknál pedig a nagyobb megtakarítással rendelkező kiemelt ügyfelek.

Kötvényből többféle is akad a hitelintézeti termékpalettákon. A legegyszerűbbek a fix kamatozású konstrukciók, ilyet lehet most jegyezni egyebek között az OTP Banknál és az MKB-nál is. Az OTP, amely hetente bocsát ki újabb részleteket az aktuálisan jegyezhető kötvénysorozatokból, jelenleg 6 százalékos kamattal kínálja az egyéves lejáratú hitelpapírt. Az MKB ennél nagyvonalúbb, a másfél éves lejáratú, Kiszámítható fantázianevű kötvény teljes futamidejére 10,28 százalékos kamatot ad, ez 6,6 százalékos éves hozamnak felel meg. Szintén folyamatosan kapható a banknál az úgynevezett Euró Fix kötvény, amely 4 százalékos kamatot fizet jövő novemberi lejáratakor. A Raiffeisennél is fix kamatozású kötvényeket kínálnak éppen a klienseknek. A kétéves lejáratú, forintalapú hitelpapír kamata a betétekhez képest is nagyon vonzó, 7,4 százalékos, az eurókötvényé pedig 3,25 százalékos.

Azonban a bankok más típusú kötvényeket is kínálnak; az MKB például többször is kibocsátott már változó kamatozású konstrukciókat, illetve az úgynevezett strukturált termékek is gyakoriak a hitelintézeti palettákon. A hozam ilyenkor valamilyen piaci referencia, például részvényindex, indexkosár, egyedi részvény, befektetési alap vagy devizaárfolyam alakulásának függvénye, ez ajánlatonként eltérő lehet. A Citibank is ilyeneket kínál éppen, az euróban és dollárban is jegyezhető ötéves strukturált kötvények kamata a társaságnál évente 3–4 százalék között változhat.

Néhány bank komolyabban is akciózik jelenleg a kötvényekkel. Az MKB-nál például kombinált termékben is elérhető a fix kamatozású forintkötvény. A Hozamtrió konstrukcióban a bank akciósan csaknem 11 százalékos kamatot is hajlandó fizetni a klienseknek, ha megtakarításaik harmadát standard lakossági forint lekötött betétbe, másik harmadát egy meghatározott tőkevédett forint befektetési alapba, harmadik harmadát pedig kötvénybe vagy biztosítási eszközalapba teszik. Várhatók azonban újabb akciók is a közeljövőben, több bank tervezi ugyanis, hogy a tartós befektetési számlák megjelenése miatt új konstrukciókat vezet be. Az OTP például három plusz két éves kötvénykonstrukciót kíván indítani, az Erste is tervezi fix kamatozású kötvények kibocsátását a közeljövőben, és a CIB-nél szintén gondolkoznak új hitelpapírok bevezetésén. HB

Betétbiztosítási garancia

A banki kötvényekre – csakúgy, mint a bankbetétekre – jár az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) garanciája, ha azokat 2003. január 1-je után bocsátották ki.

Az OBA a kötvények tőkéje és kamata után egy személynek (magánszemély, jogi személy) egy hitelintézetnél legfeljebb 50 ezer eurónak megfelelő forintösszegig fizet kártalanítást, a kifizetés azonban Magyarországon forintban történik, a kártalanítás kezdő időpontját megelőző napon érvényes MNB-devizaárfolyamon számítva.





Az OBA a kötvények tőkéje és kamata után egy személynek (magánszemély, jogi személy) egy hitelintézetnél legfeljebb 50 ezer eurónak megfelelő forintösszegig fizet kártalanítást, a kifizetés azonban Magyarországon forintban történik, a kártalanítás kezdő időpontját megelőző napon érvényes MNB-devizaárfolyamon számítva.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.