Állják a krízist a takarékok
A felügyeleti statisztikák szerint a szektor mind eszköz-, mind forrásoldalon szerény mértékű növekedést tudott elérni a januárig tartó egy év alatt, és ennek megfelelően az összesített mérlegfőösszeg – minimális mértékben bár, de – szintén emelkedett.
A bankokéhoz viszonyított (és önmagában is) nagyon kedvező mérlegszerkezetüket ugyanakkor csak részben használták ki a takarékszövetkezetek: az összesített hitelállomány ugyanis egyéves időtávon mindössze húszmilliárd forinttal, nem egészen három százalékkal nőtt. Viszont a vállalati hiteleknél érezhetően erősödött az aktivitás. A mérlegszerkezetben nem történt drasztikus változás: a január végi, 53 százalékos hitel/betét arány továbbra is jóval kisebb, mint a bankok mutatója.
Szintén érdekes fejlemény, hogy a szövetkezeti hitelintézetek tovább apasztották az egyébként sem túl magas devizaarányt a mérlegükön belül. A január végi adatok szerint nem egészen 90 milliárd forintnyi, idegen fizetőeszközben denominált kölcsön van a portfólióban, ez nem éri el a 13 százalékot sem, szemben a bankoknál jellemző 50 százalék feletti értékkel. Tavaly januárban15 százalékos volt az arány, valamivel több mint százmilliárd forintnak megfelelő állomány mellett.
Az előzetes számok szerint a szektor adózott eredménye 17 százalékkal csökkent 2009-ben, és 8,4 milliárd forintot ért el. Az egyes eredménytételek vegyesen alakultak: a kamateredmény némi csökkenése mellett a jutalékbevételeket sikerült szinten tartani, a működési költségek enyhe, 2,31 százalékos lefaragása mellett.
A céltartalék és értékvesztés állománya bő hárommilliárddal, 11,25 milliárd forintra nőtt, ez nem tett jót a nettó profit alakulásának. A mérlegminőség alakulása szempontjából nem áll túl jól a szektor: a minősítési kötelezettség alá tartozó hiteleknek nem egészen négyötöde volt problémamentes december végén, 14 százalék a külön figyelendő, közel nyolc százalék pedig a problémás kategóriába tartozott. Tőkeszempontból viszont tényleg nincsenek gondjai a szektornak: a tőkemegfelelési mutató több negyedév óta stabilan a 14 százalékos szint felett áll. BM


