BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Viharkárok: több mint 50 milliós igény az Aegonnál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az elmúlt két nap viharai nyomán több mint 50 millió forint kár keletkezett a piacvezető lakásbiztosító, az AEGON Magyarország ügyfeleinél. Az átlagos kár nagysága elérte a nyári károkra jellemző százezer forintot. A társaság szerint a kárbejelentések száma elérheti a két-háromezret is. Az eddigi adatok szerint a Miskolc környéki, a Tolcsva és a Szinva patak mentén fekvő települések szenvedték meg leginkább az elmúlt napok időjárását.

A péntek reggeli adatok szerint mintegy 500 bejelentés érkezett az AEGON Magyarország biztosítóhoz az elmúlt két nap felhőszakadásai és viharai következtében. A becsült kárérték meghaladja az 50 millió forintot, ám a társaság az összeg jelentős növekedésére számít, hiszen a következő napokban még érkeznek megkeresések. A tapasztalatok szerint ugyanis a káreseményeket követő egy-két napban a károknak kisebb hányadát jelentik be.

A legtöbben eddig Budapestről és környékéről jelentkeztek, ám az AEGON arra számít, hogy a csütörtöki viharban leginkább érintett Miskolc környéki, leginkább a Tolcsva és a Szinva patak mentén fekvő településekről érkezik majd a legtöbb bejelentés a következő napokban. Az AEGON becslése szerint a kárbejelentések száma elérheti a két-háromezret is.

A legtöbb kárt a vihar miatt keletkezett, míg az esetek tíz százalékában a jégverés okozott problémát. A Pest megyei Fótról és Újhartyánból, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaharkányból érkezett a legtöbb jégveréssel kapcsolatos bejelentés. A biztosító tapasztalatai szerint a jégverés általában nagyobb károkat okoz a viharnál.  Az átlagos kárösszeg a bejelentések alapján meghaladja a 90 ezer forintot, ez már a nyári viharokra jellemző. A tavaszi időszakban a természeti károk átlagosan nem haladták meg a 30 ezer forintot az elmúlt három évben.

A károk nagy részét az AEGON biztosító szemle nélkül, a telefonos bejelentés alapján intézi. A szemleköteles károk esetében a kárszakértők a bejelentéstől számított 24 órán belül felveszik a kapcsolatot az ügyféllel. A szakértők a helyszíni szemle során speciális, érintőképernyős, hordozható számítógépre rögzítik az adatokat, számításokat, így a biztosító már a helyszínről el tudja indítani a kárrendezést, vagyis a banki átutalást. A szemlét követően így az ügyfelek a banki átutalási időnek megfelelő átlagosan 4 nap alatt hozzájuthatnak a kártérítéshez.

A károk elhárításához, illetve a további károk megelőzéséhez már a szemle előtt hozzá lehet fogni. A károkat bizonyító maradványokat, törmelékeket meg kell őrizni, illetve fényképet, videó felvételt is elfogad a biztosító a kárbejelentés alapjául.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.